Mladic-per

Életfogytiglant kapott a Balkán mészárosa

Ratko Mladic a többi között a srebrenicai népirtásért is felelős, amelyben a boszniai szerb erők mintegy nyolcezer boszniai férfit és fiút gyilkoltak meg.

2017.11.22 12:28MTI

Az ellene felhozott tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot szerdán az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT).

Az NT elnöklő bírája, a holland Alphons Orie által ismertetett ítélet szerint Mladic a többi között a srebrenicai népirtásért is felelős, amelyben a boszniai szerb erők mintegy nyolcezer boszniai férfit és fiút gyilkoltak meg. Ezt tartják a második világháború óta elkövetett legnagyobb mészárlásnak Európában.

A "Balkán mészárosának" is nevezett egykori parancsnok elleni vádiratban kétrendbeli népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények - egyebek mellett gyilkosság, deportálás, kényszerkitelepítés, üldözés, túszejtés - szerepeltek. A bűncselekmények az 1992-1995-ös, mintegy százezer halottat követelő boszniai háború idején történtek.

Az ügyben eljáró háromtagú bírói testület ugyanakkor nem állapította meg Mladic felelősségét a népirtással kapcsolatos másik vádpontban, miszerint a boszniai szerb hadsereg népirtást követett el a muzulmánok és horvátok ellen hat másik településen.

"Az elkövetett cselekmények az emberiség által ismert legszörnyűbb bűntettek közé tartoznak" - mondta Orie.

Az ítélethirdetésen a most 74 éves Mladic rosszullétre panaszkodott, ezért hosszú szünetet tartottak, ezt követően pedig a vádlott ügyvédje az ülés elnapolását kérte védence magas vérnyomására hivatkozva. A kérelmet elutasították, mire Mladic felállt, és kiabálni kezdett, hogy "ez mind hazugság, maguk mind hazudnak", ezért végül kivezették a teremből, és nélküle folytatódott az ülés.

A per során közel hatszáz tanút hallgattak meg és tízezer tárgyi bizonyítékot mutattak be, a vádlott viszont ártatlannak vallotta magát és a felmentését kérte.

A bírósági ítéletet sokak borítékolhatónak tartották, szerintük a valódi kérdés inkább az volt, hogy a vádpontok közül hányat találnak majd bizonyítottnak.

"Nem vagyok meglepve, a bíróság teljesen elfogult volt már a legelejétől fogva" - jelentette ki Mladic fia az ítélethirdetés után.

A törvényszék épülete előtt nagyjából százan tüntettek azért, hogy végre felelősségre vonják Mladicot. Helyszíni tudósítások szerint volt egy kisebb összetűzés is, amikor megjelent egy szerb zászlót lengető férfi, akitől az egyik demonstráló elvette a lobogót.

Mladicnak joga van fellebbezni az elsőfokú ítélet ellen, a hágai törvényszék azonban decemberben befejezi működését, és mandátumának lejárta után a fennmaradó ügyeket az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) veszi át.

Ratko Mladicot több mint egy évtizedes bujkálás után, 2011-ben fogták el és adták ki a szerb hatóságok az NT-nek.

A srebrenicai mészárlás másik fő felelősének tekintett Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt tavaly 40 év börtönre ítélték Hágában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.