Törökország

A társadalom érzékenységére hivatkozva betiltották Ankara tartományban a melegek rendezvényeit

Az intézkedés egyebek között filmvetítésekre, színházi előadásokra, nyilvános beszélgetésekre és kiállításokra vonatkozik.

2017.11.19 23:30MTI

A török társadalom érzékenységére hivatkozva szombattól határozatlan időre betiltotta Ankara tartomány kormányzói hivatala a melegszervezetek rendezvényeit - jelentette vasárnap az Ihlas török hírügynökség a kormányzói hivatal közleményére hivatkozva.

Az intézkedés egyebek között filmvetítésekre, színházi előadásokra, nyilvános beszélgetésekre és kiállításokra vonatkozik.

Az indoklás szerint a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzszexuálisok (LGBT) közösségének rendezvényei a török társadalom bizonyos csoportjaiból "reakciókat provokálna ki". A kormányzói hivatal rámutatott: a programok betiltásánál a közrend védelmét és az esetleges bűncselekmények megelőzését tartották szem előtt.

Ankarában szerdán terrorveszélyre hivatkozva a német meleg filmfesztivált is betiltották egy nappal a megnyitó előtt. A hivatal akkor úgy fogalmazott, hogy a homoszexualitással foglalkozó filmek haragot és ellenségeskedést válthatnak ki bizonyos társadalmi csoportokból, valamint nemzetbiztonsági jelentések szerint terrorszervezetek támadhatnak a másként gondolkodó csoportokra vagy egyénekre.

Az utóbbi két évben Isztambulban a meleg büszkeség felvonulását is betiltották. Törökországban nem számít bűncselekménynek a homoszexualitás, mint számos más muzulmán országban, de a homofóbia széles körben elterjedt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.