Rákos volt

Meghalt a legkegyetlenebb maffiavezér

Salvatore Riina több mint 150 ember haláláért volt felelős.

2017.11.17 13:53MTI

A rettegett maffiavezér, Salvatore "Toto" Riina 87 éves korában, rákban halt meg – írja a BBC.

Riinát – ismertebb nevén Totót –, a Cosa Nostra egykori vezérét 1993-ban ítéltek 26-szoros életfogytiglani börtönbüntetésre, a vádak szerint több mint 150 ember haláláért felelős.

Riina mesterséges kómában volt veserákja miatt, de szívelégtelenségben és Parkinson-kórban is szenvedett. A családja külön engedélyt kapott arra, hogy meglátogassa a börtön kórházi szárnyában.

Riina 1930-ban született a szicíliai Corleonéban (ahonnan Mario Puzo regényében, A keresztapá-ban Don Corleone is származik). 19 évesen lépett be a helyi maffiába, majd a '70-es években vette át a Cosa Nostra nevű bűnszövetkezet irányítását. Hírhedt kegyetlensége miatt Szörnyetegnek is nevezték.

Végül 1993-ban tartóztatták le, de még a börtönből is irányította a Cosa Nostrát. Megöletett egy 13 éves fiút, hogy az apja ne adjon ki információkat a maffiáról a rendőrségnek: a gyereket megfojtották, testét pedig savban oldották fel.

Még abban az évben – tiltakozásképp letartóztatása ellen – társai több bombát is felrobbantottak Rómában, Milánóban és Firenzében. A merényletekben 10 ember halt meg.

Legidősebb fia, Giovanni is életfogytiglani börtönbüntetését tölti 4 gyilkosságért.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.