Nem jött be

A Cseh Orvosi Kamara elhalasztaná az elektronikus vények bevezetését

Az elektronikus vények bevezetésének elhalasztását kérte a prágai kormánytól vasárnap zárult éves közgyűlésén a Cseh Orvosi Kamara (CLK).

2017.11.13 21:59MTI

A parlament által már elfogadott törvénymódosítás szerint az elektronikus vények, úgynevezett eReceptek kiállítása január 1-jétől kötelező lesz minden cseh orvos számára. Jelenleg az eReceptek kiállítása még választható. A CLK felszólította tagjait, hogy szükség esetén január 1-je után is úgy járjanak el, hogy "bármilyen lehetséges módon" kiállítják a recepteket pácienseiknek.

"Az orvosi ellátás hozzáférhetőségét egy meggondolatlan kísérlet nem veszélyeztetheti" - olvasható a közgyűlés által a témában elfogadott határozatban. A kamara leszögezte: megvédi orvosait, amennyiben azoknak problémái lennének a hagyományos vények kiállítása miatt.

"Ez nem a törvény be nem tartására irányuló felszólítás, hanem annak jelzése, hogy az egészségügyben a páciens érdekének kell az első helyen lennie" - mondta újságíróknak Milan Kubka, az orvosi kamara elnöke.

A CLK úgy véli, hogy az eReceptek kiállításának nem lenne szabad kötelező jellegűnek lennie. Azzal érvel, hogy az elektronikus vények kiállítása gondot okozhat például az idősebb orvosoknak vagy a kis vidéki rendelőkben, illetve olyan esetekben, amikor egy orvos több helyen is rendel.

Miloslav Ludvík egészségügyi miniszter szerint az eReceptek kötelező használatát már gyakorlatilag nem lehet módosítani, mert az októberi választások alapján felálló új képviselőháznak erre január elsejéig már nem lesz ideje. Ráadásul a törvénymódosítást a szenátusnak is jóvá kellene hagynia, az államfőnek pedig aláírnia. "A rendszer kötelező jellegű működéséhez már minden elő van készítve" - szögezte le a miniszter.

A CLK szerint a cseh egészségügyben emellett "demográfiai bomba is ketyeg", mert 2025-ben az orvosok ötödének életkora eléri majd a 65 évet. Csehországban már ma orvoshiány mutatkozik. Az utánpótlás hiányos, mert az egyetemekről évente kikerülő mintegy 1000-1200 fiatal orvosból néhány száz mindig nyugatra távozik. A cseh egészségügyben pedig egyre növekszik a külföldi, elsősorban a szlovák és az ukrán orvosok száma. Az orvosi kamarának meggyőződése, hogy a cseh kormányzat az egészségügyet nem kezeli kellő súllyal.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.