Három emberrel végzett

Halálra ítélték a japán fekete özvegyet

A vád szerint megölte férjét és két élettársát, valamint egy ismerősét is megpróbálta meggyilkolni.

2017.11.08 00:30ma.hu

A 70 éves nő 2007 és 2013 között követte el a gyilkosságokat. Ciánt itatott áldozataival, hogy örökségükhöz hozzáférve kifizethesse adósságait.

A védelem azzal érvelt, hogy az asszony demenciában szenved, az ügyészség szerint azonban teljesen beszámítható, így a törvény által felelősségre vonható.

Kekehi Csiszakót 2014-ben vették őrizetbe negyedik férje meggyilkolásának gyanújával. A férfi vérében ciánnyomokat találtak a boncolás során. Az emiatt indított nyomozás feltárta, hogy 2013-ban az asszony élettársa rosszul lett, mikor egy étteremben vacsoráztak, és ő sem gyógyult meg.

Kakehi 24 évesen házasodott meg először, majd első férjével együtt a közeli Oszakában egy textilcéget alapított, amely a férj halála utána csődbe ment. A nő ezután különböző társkereső szolgáltatásokon keresztül keresett magának olyan „gazdag férjet”, akinek éves jövedelme legalább tízmillió jen (23,5 millió forint).

Később kiderült, hogy a vádlott az után kezdett „flörtölni a halállal”, hogy első férje 1994-ben, 54 éves korában elhunyt. 2008-ban az akkor már háromszoros özvegynek egy szeretője meghalt, majd 2012-ben egy vőlegénye hunyt el motorbalesetben. A boncolás során ciánt találtak a vőlegény vérében.

Kakehi ilyenformán mintegy egymilliárd jent (2,35 milliárd forintot) örökölhetett attól a tíz élettársától, akikkel az említett szolgáltatáson keresztül ismerkedett meg. A gyilkosságok útján szerzett hatalmas vagyon ellenére az asszony szegény maradt, mert a pénzt javát eltőzsdézte.

A nő pere júliusban kezdődött meg Kiotóban, a nagy érdeklődés övezte bírósági tárgyalás első napján mintegy hatszázan álltak sorba belépőjegyért a tárgyalóterembe.

Japánban több „fekete özvegy” került már bíróság elé. 2012-ben Kidzsima Kanaét ítélték halálra három szeretője meggyilkolásáért.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.