Oroszország

Navalnij keresetet nyújtott be Putyin ellen

Csaknem nyolcszáz oldalas keresetet nyújtott be egy moszkvai bíróságon pénteken Alekszej Navalnij ellenzéki politikus.

2017.11.03 16:55MTI

Eszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök "törvénysértő módon jár el" azzal, hogy megengedi a helyi hatóságok számára a tüntetésekről való egyeztetés megtagadását.

A keresetet a bíróság iktatta. Ivan Zsdanov, a Navalnij által irányított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány jogásza közölte: a tárgyaláson "kimerítő bizonyítékot" fognak bemutatni arról, hogy a városi hatóságok "szervezetten, összehangoltan és Moszkva nyilvánvaló utasítására" tagadják meg tömegesen a hozzájuk benyújtott tüntetési kérelmekről történő egyeztetést.

Zsdanov szerint az alapítvány hetente mintegy 200 kérvényt küld ki, és mindenütt elutasítják őket. Rámutatott, hogy a vonatkozó orosz törvény értelmében indoklás nélkül nem lehet elutasítani egy ilyen rendezvényt, és a hatóságok kötelesek alternatív helyszínt felajánlani. Úgy vélekedett, hogy helyi tisztségviselők felsőbb utasítás nélkül nem cselekedhetnek ennyire egyformán törvénytelenül.

Az orosz belügyminisztérium pénteken közleményt adott ki, amely szerint Jakutszkban, Kirovban, Csebokszariban, Petrozavodszkban és Brjanszkban a helyi hatóságokkal előzetesen egyeztetett rendezvények éppen Navalnij távolmaradása miatt maradtak el. A tárca felhívta a figyelmet arra is, hogy a politikus által szervezett megmozdulások alkalmából a rendőrségnek és a nemzeti gárdának pótlólagos intézkedéseket kell hoznia a rend és a biztonság fenntartása érdekében.

Navalnij egyébként annak ellenére is folytatja az elnökjelöltként való bejegyeztetésért folytatott kampányolását, hogy Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke október közepén ismét megerősítette: a politikus próbaideje miatt 2028 előtt nem jelöltetheti magát. A korrupció ellen harcoló 41 éves ellenzéki az elmúlt időszakban több tucat kampányirodát nyitott, bejárta Oroszországot, és két országos tüntetést is sikerrel kezdeményezett.

A sikkasztás miatt öt év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt politikus azzal érvel: aki nem ül börtönben, annak az alkotmány megengedi, hogy jelöltethesse magát. Pamfilova, aki 2000-ben első nőként indult az elnökválasztáson kijelentette, hogy Navalnij hazudik, amikor ezt állítja.

Oroszországban hatévente tartanak elnökválasztást, így Alekszej Navalnij a legjobb esetben is csak a 2030-as jelöltlistán szerepelhet majd.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.