Terrorizmus

Robbantani akart egy szír férfi Németországban

Robbantásos merénylet előkészítésének gyanúja miatt őrizetbe vettek egy szíriai férfit kedden a németországi Schwerinben.

2017.10.31 15:04MTI
hirdetés

Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter tájékoztatása szerint a hatóságok súlyos támadást előztek meg a gyanúsított elfogásával.

A szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint a 19 éves gyanúsított a szélsőséges iszlamista világnézetétől indíttatva legkésőbb az idén júliusban elhatározta, hogy pokolgépes merényletet hajt végre azzal a céllal, hogy a lehető legtöbb ember életét kioltsa.

A robbanószerkezet összeállításához szükséges vegyi anyagok és eszközök beszerzését el is kezdte. Azt egyelőre nem tudni, hogy kiválasztotta-e már a tervezett támadás helyszínét.

A gyanúsítottat különleges rendőri egységek bevetésével vették őrizetbe. Elfogásával egy időben házkutatást tartottak Schwerinben és Hamburgban több embernél, akiket egyelőre nem gyanúsítottként tartanak számon.

Arra utaló jeleket egyelőre nem találtak, hogy a szíriai fiatalember tagja lenne valamely terrorszervezetnek - közölte az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség.

A hatóságok egy "súlyos terrortámadást" akadályoztak meg a gyanúsított elfogásával - mondta Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter wittenbergi sajtótájékoztatóján. Kiemelte: ez az ügy is azt mutatja, hogy a terrorfenyegetettség továbbra is magas Németországban és Európában.

A gyanúsítottat nyár óta figyelték, és a megfelelő időpontban csaptak le rá ahhoz, hogy megakadályozzák a merényletet, de legyen elég adatuk ahhoz, hogy eljárás alá vonják - mondta a miniszter.

Azt még vizsgálják, hogy állandó, szoros kapcsolatban állt-e terrorszervezettel. Az biztos, hogy gyakran járt Hamburgban, pedig a nagyvárostól több mint 100 kilométerre fekvő Schwerinben lakott - mondta délutáni tájékoztatóján a belügyminiszter.

A többi között hozzátette, hogy a gyanúsított külföldi partnerszervezetek közreműködésével került a német hatóságok látóterébe. Kérdésre válaszolva elmondta, partnereik nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy ne derüljön ki kilétük.

A szövetségi legfőbb ügyészség szóvivője, Frauke Köhler a házkutatások befejezése után Karlsruhéban, a hatóság székhelyén tett sajtónyilatkozatában ismertette, hogy a gyanúsított az interneten kapcsolatba lépett egy emberrel, aki a "Kalifátus katonájának", vagyis az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjának nevezte magát. Ennek a személynek a kilétét még nem ismerik, és nem tudják, hogy milyen szerepe volt a tervezett merényletben, ezért a szíriai férfit nem terrorszervezetben viselt tagsággal, hanem állam elleni súlyos, erőszakos bűncselekmény előkészítésével gyanúsítják.

Hozzátette, hogy a hamburgi házkutatásokat olyan embereknél tartották, akiktől "nem állnak távol a dzsihadista nézetek", de ellenük egyelőre nem indítottak eljárást

Elmondta, hogy a gyanúsított az interneten adatokat gyűjtött a pokolgépek készítéséről, és ennek alapján beszerzett számos eszközt és különböző vegyi anyagokat, amelyek alkalmasak távirányítású robbanószerkezet előállítására. Szeptemberben megrendelt tíz kilogramm hidrogén peroxidot is, de a rendelést egyelőre ismeretlen okokból lemondta.

Az előző héten ismertetett adatok szerint az utóbbi években megsokszorozódott a szövetségi legfőbb ügyészségnél terrorizmus gyanúja miatt indított eljárások száma. Az idén már 900-nál is több eljárást indítottak, szemben a tavalyi 250-nel. Peter Frank szövetségi legfőbb ügyész szerint az új ügyek száma az év végére az ezret is elérheti.

Az esetek számának meredek emelkedését mutatja, hogy 2013-ban még csak 68 eljárást indított terrorgyanú miatt szövetségi legfőbb ügyészség.

A növekedés túlterheli a terrorista szervezetek, tagjaik és támogatóik elleni eljárások irányításáért felelős hatóságot, ezért az idén nagyjából 300 ügyet átadtak a tartományi ügyészségeknek, hogy a legfontosabb esetekre összpontosíthassák erőiket.

Az idei esetek túlnyomó többsége, több mint 800 eljárás az iszlamista terrorizmussal kapcsolatos. Két fő típus van, az egyik a terrorszervezetben viselt tagság vagy terrorszervezet támogatásának gyanúja miatt indított eljárások csoportja. Ez jellemzően az Iszlám Állam, az al-Kaida vagy a szomáliai al-Shabaab terrorista szervezet, illetve az afganisztáni tálibok kötelékében vagy környezetében, Németországon kívül végzett tevékenységre - vérengzésekre, háborús bűncselekményekre - vonatkozik. A másik fő típus az állam elleni súlyos bűncselekmény - terrorcselekmény - előkészítésének gyanúja miatt indított eljárások csoportja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.