Migráció

Franciaország elindította afrikai menekültáthelyezési programját

A francia menekült- és hontalanügyi hivatal (OFPRA) első küldöttsége megkezdte Csádban olyan menekültek az azonosítását, akik áttelepíthetők Franciaországba a korábbi kötelezettségvállalásnak megfelelően.

2017.10.27 22:30MTI

A küldöttség hétfő és csütörtök között 240 olyan embert hallgatott meg, akik már szerepelnek az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) a listáján. Pascal Brice, a szervezet vezetője elmondása szerint elsősorban szudáni és a Közép-Afrikai Köztársaságból származó családokról van szó, akik az UNHCR áthelyezési programjának keretében hamarosan Franciaországba érkeznek, köztük száz kiskorú.

Az UNHCR a menekülteket a kiszolgáltatottságuk mértéke szerint válogatja ki, kínzások túlélőit, erőszaknak kitett nőket vagy beteg embereket. Céline Schmitt, az UNHCR franciaországi szóvivője szerint többeket menekülttáborokból emeltek ki.

Az afrikai áthelyezési program az elmúlt években a szíriaiakat érintően Törökországban, Libanonban vagy Jordániában megindított programok alapján szerveződik, s az a célja, hogy a menedékkérők szinte azonnal megkapják a menekültstátuszt Franciaországba érkezésüket követően, miután az eljárást már az afrikai helyszínen megindítják az illetékesek.

Csád után Nigériában is megindít egy hasonló programot az OFPRA, s a két országból 2019 végig folyamatosan helyeznek át menekülteket Franciaországba, ahogy azt Emmanuel Macron államfő szeptember elején bejelentette - jelezte a hivatal vezetője. A csádi és nigériai táborokból történő átvételre az afrikai és európai országok párizsi csúcstalálkozóján tett ígéretet a francia elnök.

Franciaország mintegy háromezer menekültet vállalt átvenni két év alatt Nigerből és Csádból. A kétéves program összesen tízezer ember érint, a többiek Libanonból és Jordániából érkezhetnek.

Emmanuel Macron szeptemberben elmondta, hogy a célzott áthelyezési programokkal szeretné megakadályozni a gazdasági migránsok Európa felé áramlását, bevándorlási politikájának a lényege pedig a menekültek méltó befogadása, a többi migránssal szemben pedig szigorú kiutasító politika.

Az UNHCR szeptemberben azt kérte a nemzetközi közösségtől, hogy a migránsok földközi-tengeri útvonalát érintő 15 kiemelt országból további 40 ezer embert vegyen át közvetlenül. Egyelőre csak Franciaország jelezte számszerűen, hogy mennyi menekült befogadására kész, "jóllehet más országok is szándékot mutattak helyek biztosítására, és jelenleg a program előkészítésén dolgoznak" az UNHCR szerint. Vincent Cochetel, a főbiztosság kiküldöttjének összesítése szerint Csádból 83 500, Nigerből pedig 10 ezer menekültnek lenne szüksége áthelyezésre.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.