Románia

Több mint félezer elítélt szabadult Romániában

Több mint ötszáz elítélt került szabadlábra Romániában csütörtökön, a börtönbüntetéseket lerövidítő törvény hatályba lépésének napján, és további mintegy másfél ezer szabadulása várható a következő napokban.

2017.10.20 14:40MTI

A büntetés-végrehajtási intézetekből csütörtök éjfélig távozók pontos számát (529) Teodor Toader igazságügyi miniszter tette közzé, hozzáfűzve, hogy őt is "meglepte", milyen sok elítéltet érintett a jogszabály. További 3350 elítélt jogosulttá vált, hogy feltételes szabadlábra helyezését kérvényezze.

A román parlament tavasszal fogadta el a túlzsúfolt börtönökben raboskodó elítéltek büntetésének lerövidítéséről szóló törvényt, amely minden elítéltnek harmincnaponként hat nappal lerövidíti a büntetését, ha olyan közös cellában raboskodik, ahol nem jut legalább négy négyzetméter egy rabra, vagy egyéb szempontból "nem megfelelőek" a büntetés-végrehajtás körülményei.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) eddig több mint ötszáz romániai panaszosnak ítélt meg kártérítést, a börtönökben uralkodó körülmények ugyanis sértik az Emberi Jogok Európai Egyezményének a kínzás és megalázó büntetés tilalmáról szóló cikkét. Toader felhívta a figyelmet, hogy további hasonló panaszok ezrei várnak elbírálásra, amelyeket Strasbourg felfüggesztett ugyan, de Romániának megoldást kell találnia azok kárpótlására is, akik korábban szabadultak, így nem részesülhettek "természetbeni" kárpótlásban, vagyis a büntetés lerövidítésében.

A miniszter elmondta: a bukaresti kormánynak meg kell állapítania, mekkora kárpótlást fizet az elítélteknek minden embertelen körülmények között eltöltött fogvatartási napért. Toader azt mondta, Magyarország és Olaszország példájából indult ki, előbbi ugyanis napi öt-, utóbbi pedig napi nyolceurós kárpótlást ajánlott fel, és az EJEB mindkét változatot méltányosnak találta.

A román börtönökből nyolcezer elítéltet kellene szabadon bocsátani a több mint 27 ezerből ahhoz, hogy - az EJEB szabványainak megfelelően - minden rabra jusson legalább négy négyzetméternyi hely.

A piacvezető Pro TV kereskedelmi televízió értesülései szerint a hétvégén további 1500 elítélt fog kilépni romániai börtönök kapuin. Az Adevarul című portálnak nyilatkozva Sorin Dumitrascu, a büntetés-végrehajtási intézetek országos vezérigazgatóságának volt vezetője úgy vélekedett, hogy a most szabadult elítéltek nyolcvan százaléka egy éven belül visszaesik, újabb bűncselekményt követ el, így a romániai börtönök zsúfoltságát a mostani törvény csak átmeneti jelleggel enyhíti.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.