Terrorizmus

Gyerekterroristák fenyegethetik Németországot

A dzsihadisták új, fiatal nemzedékétől óvott Hans-Georg Maassen, a német Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) vezetője csütörtökön.

2017.10.19 14:05MTI

“Annak veszélyét észleljük, hogy a dzsihadista ideológia alapján nevelt gyerekek visszatérhetnek Németországba” az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellenőrzése alatt álló területekről – mondta Maassen Berlinben csütörtökön. “Így itt is felnevelkedhet egy új dzsihadista nemzedék.” A német elhárítás vezetője szerint a társadalomnak szem előtt kell tartania ezt a kockázatot. Maassen rámutatott, hogy az Iszlám Állam propagandája kiemelt figyelmet fordít a gyerekekre és a fiatalokra. A dzsihadisták kivégzéseket rögzítő felvételein többször előfordulnak kisgyerekek.

“Az Iszlám Állam propagandájában a gyerekeket csak a dzsihadisták újabb nemzedékeként ábrázolják, gátlástalannak és kegyetlennek mutatva be őket” – tette hozzá Maassen. Az Iszlám Állam az elmúlt időszakban jelentős területeket vesztett Irakban és Szíriában. Az alkotmányvédelmi hivatal ezért azzal számol, hogy azok a dzsihadisták, akik Nyugat-Európából mentek a Közel-Keletre harcolni feleségeikkel és gyerekeikkel együtt visszatérhetnek. A német szalafista csoportok befolyási körébe kerülve ezekből a kiskorúakból felnőhet a dzsihadisták második nemzedéke. A Németország területén elkövetett iszlamista támadások és merényletkísérletek közül többet kiskorúak számlájára írnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.