Észak-koreai válság

Megvitatták az Észak-Koreának adható lehetséges válaszokat

Például Észak-Korea bármely agresszív lépésére.

2017.10.12 07:26MTI

Donald Trump amerikai elnök és vezető munkatársai helyi idő szerint kedd este megvitatták az Észak-Koreának adható lehetséges válaszokat.

A megbeszélésen - a Fehér Ház közleménye szerint - jelen volt James Mattis védelmi miniszter, Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó és Joseph Dunford a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke.

Az elnöki hivatal nem bocsátkozott részletekbe, csupán azt szögezte le: az elnök és munkatársai megvitatták, milyen válaszlehetőségek vannak Észak-Korea bármely agresszív lépésére, vagy ha szükséges, hogyan lehet elejét venni annak, hogy Phenjan atomfegyverrel fenyegesse az Egyesült Államokat és szövetségeseit.

Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a dél-koreai Yonhap hírügynökségre hivatkozva azt jelentette, hogy Donald Trump valószínűsíthetően ellátogat az Észak-és Dél-Korea közötti demilitarizált övezethez. A Fehér Ház nem erősítette meg az értesülést.

A Fehér Ház ugyanakkor bejelentette: Trump meghozta döntését az Iránnal kötött többhatalmi atomalku jövőjét illetően, ám ezt nem az előzetes terveknek megfelelően szerdán ismerteti, hanem valamikor a hét második felében. Akkor az elnök az Egyesült Államok új "átfogó iráni stratégiáját" vázolja majd fel.

Donald Trump egyébként kedden délután a Fehér Házban négyszemközt tanácskozott Henry Kissinger volt külügyminiszterrel, este pedig telefonon egyeztetett Theresa May brit miniszterelnökkel, aki megerősítette: Nagy-Britannia, európai partnereivel együtt, változatlanul elkötelezett a 2015-ben kötött iráni atomalku mellett, amely szerinte létfontosságú a térség biztonsága számára.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.