ENSZ

A világ minden kikötőjéből kitiltottak négy teherhajót

A gyanú szerint megsértették az Észak-Koreával szemben bevezetett ENSZ-szankciókat.

2017.10.10 12:49MTI
hirdetés

Hugh Griffiths, a szankciók betartását felügyelő szakértői bizottság koordinátora azt mondta, ilyenre még soha nem volt példa az ENSZ történetében.

"Ez a négy hajó a világ összes kikötőjéből ki van tiltva tiltott áru szállítása miatt" - mondta el a koordinátor.

A hajók szenet, vasat és halat szállítottak vagy szállítanak éppen Észak-Koreából, amit kifejezetten tiltanak a kommunista rezsimmel szemben bevezetett szankciók.

Griffiths nem nevezte meg a négy hajót, de úgy tudni, a comore-szigeteki zászló alatt hajózó Petrel 8, a Szent Kitts és Nevis lobogójával jelzett Hao Fan 6 és az észak-koreai zászló alatt hajózó Tong San 2 és a Jie Shun nevű hajók azok.

Az ENSZ legutóbb szeptemberben fogadott el újabb szankciókat Észak-Korea ellen, miután Phenjan a múlt hónap elején végrehajtotta hatodik, minden eddiginél nagyobb kísérleti atomrobbantását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.