Vallás

Egymillió hívő alakított élő imaláncot Lengyelország határain

A Rózsafüzér egészen a határokig elnevezésű akciót egy világi hívekből álló csoport kezdeményezte, a lengyel egyház pedig támogatta ezt.

2017.10.08 08:06MTI

Körülbelül egymillió emberből álló imalánc vette körül szombaton Lengyelországot, a hívek több mint 3500 kilométer hosszan, az országhatár közelében kijelölt mintegy 4 ezer helyen, 320 templomban, valamint hajókon, hegycsúcsokon és több repülőtéren is rózsafüzért imádkoztak a világ és a haza békéjéért.

A Rózsafüzér egészen a határokig elnevezésű akciót egy világi hívekből álló csoport kezdeményezte, a lengyel egyház pedig támogatta ezt. A szervezők a fatimai jelenések idei, 100. évfordulójához, valamint más, a rózsafüzér olvasására biztató Mária-jelenésekhez kötötték kezdeményezésüket.

A hívek a belföldön fekvő községekből buszokkal és vonatokkal indultak az országhatárra, ahol a délelőtti szentmisék után délután 14 órakor egyszerre kezdtek el rózsafűzért olvasni.

A kijelölt határ menti templomokon kívül a résztvevők a határokhoz közeli városok főterein, határátkelő pályaudvarokon, a határfolyók és a Balti-tenger partján, hajókon, több hegycsúcson, valamint tíz lengyelországi repülőtéren működő kápolnában is imádkoztak. A Tátrában és a Beszkidekben a szomszédos Szlovákia és Csehország lakosai is csatlakoztak hozzájuk, a lengyel-német határ közelében fekvő Siekierki községbe Berlinből és Hamburgból is érkeztek vendégek.

A Gdansk kikötőváros közelében fekvő Westerplattén - ahol a második világháború első ágyúlövései dördültek el - gyerekek imádkoztak.

Az akcióhoz 43 európai - mindenekelőtt brit, valamint 12 egyesült államokbeli - városban élő lengyelek is csatlakoztak a helyi templomokban.

A tátrai üdülőközpontban, Zakopanéban az akció alkalmából mondott homíliában Marek Jedraszewski krakkói érsek hangsúlyozta: az összegyűltek földrészünk népeiért is imádkoznak azért, "hogy ezek megértsék: ha akarjuk, hogy Európa megmaradjon Európának, vissza kell térni az európai kultúra keresztény gyökereihez".

A lengyel püspökkari konferencia szóvivője pénteken a legnagyobb európai vallási rendezvénynek minősítette az akciót a tavaly júliusban Krakkóban Ferenc pápa részvételével megtartott katolikus ifjúsági világtalálkozó óta.

Pontos részvételi adatok még nem ismertek, több televíziós csatorna - köztük a TVN24 kereskedelmi hírtelevízió, valamint a TVP Info közszolgálati hírtelevízió - azonban szombat délután megerősítette az egymillió hívő részvételét. Beszámoltak arról is, hogy az egyes helyszíneken a rossz időjárás ellenére megjelent tömeg felülmúlta a rendezők elvárásait.

Az imaláncot a szervezők a szombatra eső Rózsafüzér királynője ünnepére időzítették. Ezen a napon a katolikus egyház megemlékezik az 1571. október 7-én Lepantónál vívott tengeri csatáról, melyben a keresztény hadak megállították az oszmán erők előrenyomulását a Földközi-tengeren.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.