Gyerekek az áldozatok között

Rakétatámadás, légicsapás Szíriában: sok halott

Legalább 27 ember, köztük számos nő és gyerek meghalt egy rakétatámadásban és egy légicsapásban a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban.

2017.10.06 16:03MTI

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) jelentése szerint legalább 14 ember vesztette életét feltehetőleg orosz harci repülőgépek légicsapásában a tartomány keleti részében található Majadín várostól délre, miközben Makkan és Diban települések között megpróbáltak átkelni az Eufráteszen.

Az OSDH másik beszámolója szerint további 13 ember lelte halálát az azonos nevű tartományi székhelynek a kormányerők ellenőrzése alatt álló egyik területén egy rakétatámadásban. Az incidensről beszámolt a DeirEzzor 24 nevű helyi megfigyelőcsoport is, amely szerint legalább 15 ember, köztük több gyerek halt meg a támadásban, amely egy iskola épületét érte. A DeirEzzor 24 az Iszlám Állam terrorszervezetet vádolta a támadás elkövetésével.

Deir-ez-Zór tartományban július eleje óta mintegy 30 ezren váltak földönfutóvá a térségben folyó harcok miatt - közölte kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának egyik damaszkuszi szóvivője.

A tartományi székhelyen szeptember elején indítottak támadást az orosz légierő támogatta szíriai kormányerők és a velük szövetséges milíciák az Iszlám Állam ellen, míg szeptember 9-én a tartomány keleti felében a Washington vezette nemzetközi koalíció légierejének támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki ernyőszervezet kezdett hadműveletbe.

A Nemzetközi Vöröskereszt Bizottságának csütörtöki közlése szerint az egyebek között Deir-ez-Zór tartomány környékén felállított menekülttáborokba több mint ezren érkeznek naponta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.