Marosvásárhelyi iskolaügy

Román miniszter: nem szabad megismétlődniük a történteknek

A kormánynak vagy a parlamentnek is rendelkeznie kell azzal a joggal, hogy iskolát alapíthasson.

2017.10.05 11:05MTI
hirdetés

Liviu Pop román oktatási miniszter szerint nem szabad megismétlődnie annak, ami Marosvásárhelyen történt a Római Katolikus Gimnáziummal, és leszögezte: a kormánynak vagy a parlamentnek is rendelkeznie kell azzal a joggal, hogy iskolát alapíthasson olyan esetben, amikor a helyi önkormányzat ellenszegül.

A tárcavezető erről szerdán nyilatkozott azt követően, hogy megbeszélést folytatott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciójával a magyar érdekvédelmi szervezet kérésére.

A miniszter emlékeztetett, hogy a nyáron hatályba lépett az oktatási törvénynek egy olyan módosítása, amely megteremti a kormány számára az iskolalapítás jogát. A jogszabály korábbi formája szerint ebben csak a helyi önkormányzat volt illetékes. Pop szerint nem normális, hogy senki ne tehessen semmit, ha egy helyi önkormányzat akadályoz egy iskolaalapítást.

A miniszter ugyanakkor azt is elmondta, hogy amíg nem születik bírósági határozat az ügyben, nem lehet lépni. Az RMDSZ tájékoztató hírlevele szerint a találkozón Pop kijelentette: amennyiben január közepéig lezárul az iskola ügyében indult per, újra lehet alapítani az iskolát önkormányzati határozattal vagy miniszteri rendelettel.

Szabó Ödön, az RMDSZ parlamenti képviselője az MTI-nek elmondta: a nyáron jelent meg a román közlönyben a szóban forgó módosítás, amely az RMDSZ javaslatára született. Ez lehetővé teszi, hogy a kormány hozzon döntést egy település iskolahálózatáról. Szabó Ödön szerint a marosvásárhelyi iskola megalapításának ez csak az egyik megoldási eleme, politikai döntésnek kell születnie kormányzati szinten - tette hozzá.

Kifejtette: a rendkívüli megbeszélést azért kezdeményezték, mert több panasz felhalmozódott a kisebbségi oktatásban. Megállapodtak a miniszterrel, hogy az új román oktatási törvény - amelyen jelenleg dolgozik a minisztérium - nem fogja szűkíteni a kisebbségi oktatási jogokat. Ígéretet kaptak arra, hogy nem fog tovább késlekedni kisebbségi pedagógusközpont, valamint az oktatási, nevelési és kutatási intézet magyar irodájának megalakulása. Szorgalmazták, hogy mielőbb szülessen megoldás a kisebbségi diákoknak szánt tankönyvek, valamint az iskolák kisegítő személyzetének pótlására.

A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején felfüggesztette a marosvásárhelyi magyar tannyelvű katolikus iskola működését, a korrupcióellenes ügyészség pedig vádat emelt az iskola megalapításáról rendelkező volt megyei főtanfelügyelő és az iskola volt igazgatója ellen.

Szeptemberben Liviu Dragnea, a román kormány fő erejét képező szociáldemokraták pártelnöke megígérte Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy megoldják a marosvásárhelyi iskola helyzetét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.