Las Vegas-i lövöldözés

Donald Trump: "velejéig gonosz cselekedet volt"

Donald Trump meggyőződését fejezte ki, hogy a "tragédia és horror perceiben" az amerikaiak összefognak, "mint mindig".

2017.10.03 04:33MTI

Donald Trump amerikai elnök hétfőn a nemzethez intézett rövid beszédében leszögezte, hogy a vasárnap éjjel elkövetett tömegmészárlás "velejéig gonosz cselekedet" volt.

Az amerikai televíziók élőben sugározták a Fehér Házból az elnök beszédét. Donald Trump meggyőződését fejezte ki, hogy a "tragédia és horror perceiben" az amerikaiak összefognak, "mint mindig".

Trump együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit, megköszönte a rendőrség, a mentők és mindazok közreműködését, akik azonnal segítséget nyújtottak. Külön kiemelte, hogy a rendőrség rendkívül gyorsan cselekedett. Bejelentette: szerdán a first ladyvel együtt Las Vegasba utazik, hogy találkozzon az áldozatok hozzátartozóival.

Trump bejelentette azt is: mindenütt félárbocra eresztik a nemzeti lobogót. A nemzet egységét "nem lehet megtörni" - fogalmazott. Hangsúlyozta: a first ladyvel együtt imádkozik, hogy a nemzet "egységre és békességre leljen".

Washingtonban hivatalosan egyelőre nem kommentálták az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet kairói bejelentését, amely szerint a merénylő - aki nem sokkal korábban áttért muszlim hitre - a szervezet "katonájaként" az iszlám Állam nevében követte volna el tettét. Több amerikai médium magukat megnevezni nem kívánó tisztségviselőkre hivatkozva ugyanakkor azt közölte, hogy az IÁ bejelentésének nincs alapja.

Az amerikai belbiztonsági minisztérium közleményben szögezte le, hogy "jelenleg nincs információ arról, hogy az országot különleges veszély fenyegetné". A tárca ugyanakkor közölte: megerősítették a biztonsági intézkedéseket a középületek és a nyilvános rendezvények környékén.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.