EU

Erdogan: Törökországnak már nincs szüksége az európai uniós tagságra

Törökország 1995-ben lépett vámunióra az Európai Unióval, amelynek 1999-től tagjelöltje lett, 2005-ben pedig a teljes jogú csatlakozásról is megkezdődtek a tárgyalások.

2017.10.01 18:55MTI

Törökországnak már nincs szüksége az európai uniós tagságra, de egyoldalúan nem vonul ki a megfeneklett csatlakozási tárgyalásokból - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő vasárnap Ankarában a parlament őszi ülésszakának megnyitóján.

Törökország 1995-ben lépett vámunióra az Európai Unióval, amelynek 1999-től tagjelöltje lett, 2005-ben pedig a teljes jogú csatlakozásról is megkezdődtek a tárgyalások.

A folyamat az utóbbi egy évben holtpontra jutott. Az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács 2016 decemberében úgy döntött, hogy a tavaly nyári törökországi puccskísérletet követő elnyomó intézkedések miatt nem nyit újabb csatlakozási fejezeteket Ankarával. A 35 megvitatandó fejezet közül 11 év alatt csak 16 fejezetet sikerült megnyitni, és mindössze egyet tudtak lezárni, a tudományos és kutatási fejezetet.

Az Európai Parlament is éles bírálatokat fogalmazott meg Törökországgal szemben, a képviselők már két állásfoglalásban is a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését követelték.

A szeptember 24-i német parlamenti választás előtt Angela Merkel német kancellár és kihívója, a szociáldemokrata Martin Schulz szeptember 3-ai televíziós vitájában élesen bírálta Ankarát. Schulz a Törökországgal folytatott EU-csatlakozási tárgyalások megszakítását sürgette. Kiemelte, hogy Erdogan vezetésével "ellenpuccs" zajlik Törökországban. Az Erdogan-féle Törökország nem lehet az EU tagja, mert a tisztogatással "minden határt átlépett", ezért meg kell szakítani az EU Törökországhoz fűződő gazdasági és pénzügyi kapcsolatait is, beleértve az előcsatlakozási támogatásokat és a vámuniót.

Merkel kancellár hangsúlyozta, hogy sem ő, sem pártja soha nem akarta, hogy Törökország uniós tag legyen. Azonban a Törökországban raboskodó német állampolgárok miatt nem szabad "becsapni az ajtót" - tette hozzá. Mint mondta, ugyan napirendre lehet venni a csatlakozási tárgyalások megszakítását, de először az előcsatlakozási pénzügyi támogatást kell felfüggeszteni és gazdasági nyomást kell gyakorolni Ankarára.

Erdogan vasárnapi felszólalásában egyúttal arról is beszélt, hogy Ankarának a terrorszervezetek ellen vívott harcában a legtöbb csalódást az unió országai okozták. "Európa ma olyan hely, ahol a terroristák karjukat lóbálva járhatnak és szervezkedhetnek Törökország legitim kormánya ellen" - fogalmazott a török elnök.

Erdogan szavaival elsősorban azt nehezményezte, hogy a délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), valamint a tavaly júliusi puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen vezette nemzetközi mozgalom szimpatizánsai több nyugat-európai országban szabadon végezhetnek propagandatevékenységet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.