USA

Először lesz női katonatisztje az amerikai tengerészgyalogságnak

A főhadnagyi rangot kapott fiatal nő végigcsinálta a tengerészgyalogság fizikailag is rendkívül megerőltető - és az amerikai hadsereg legnehezebbnek tartott - 13 hetes kiképzését.

2017.09.26 12:43MTI

A védelmi minisztérium külön közleményben jelentette be a hírt hétfőn. A kommünikében Robert Neller tábornok, a tengerészgyalogság parancsnoka hangsúlyozta, hogy büszke a női katonatisztre.

Amerikai tengerészgyalogosok (Fotó: MTI/EPA)

A főhadnagyi rangot kapott fiatal nő végigcsinálta a tengerészgyalogság fizikailag is rendkívül megerőltető – és az amerikai hadsereg legnehezebbnek tartott – 13 hetes kiképzését. Ezt minden olyan tengerészgyalogosnak el kell végeznie, aki tiszt szeretne lenni. A kiképzést 131 tisztjelölt kezdte meg, de csak 88-nak sikerült végigcsinálnia, azaz 43-an morzsolódtak le.

A The Washington Post című amerikai lap tudomása szerint az első női tiszt várhatóan egy 40 fős szakasz parancsnoka lesz. A főhadnagynő azt kérte, hogy nevét ne hozzák nyilvánosságra.

Az előző elnök, Barack Obama kormányzata 2012-ben – akkor még kísérleti jelleggel – tette lehetővé nők számára is, hogy a tengerészgyalogságnál teljesíthessenek szolgálatot. 2012-ben 32 nő kezdte meg a kiképzést, de egyikük sem volt képes befejezni.

2015 decemberétől az Obama-kormányzat végleg engedélyezte a szebbik nem katonai szolgálatát a tengerészgyalogságnál is. A hétfőn diplomázott főhadnagynő akkor szegődött el a haderőnemhez három nőtársával, ám csak neki sikerült végeznie.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.