Vallás

Megtámadtak Berlinben egy embert, mert keresztet viselt

Az egyik tettes letépte a keresztet a nyakából és a földre hajította, ököllel többször az arcába ütött, majd két helyen megvágta felsőtestét.

2017.09.12 16:31MTI

Megtámadtak Berlinben egy fiatalembert, mert nyakláncán keresztet viselt - jelentette kedden a Die Welt című német lap a hírportálján.

A német főváros rendőrségének tájékoztatása szerint az áldozat egy 23 éves afganisztáni férfi, akire elmondása szerint hétfő este közterületen rátámadt két ismeretlen. Azt kérdezték tőle, hogy miért változtatta meg vallását, majd egyikük letépte a keresztet a nyakából és a földre hajította, ököllel többször az arcába ütött, és miután társa az áldozatot lefogta, késsel két helyen megvágta felsőtestét. A támadók ezután elmenekültek. Az áldozat kórházba került.

Szakértők szerint gyakori, hogy az ilyen támadások célpontjai muzulmán országból érkező bevándorlók, akik áttérnek a keresztény vallásra - írta a Die Welt. Hozzátették, hogy a támadás helyszínétől alig egy kilométerre fekszik egy mecset, amely a szélsőséges iszlamisták egyik legismertebb berlini találkozóhelye.

Az utóbbi hónapokban két hasonló támadás történt a városban.

Arról egyelőre nincsen kimutatás, hogy milyen gyakran ér erőszak embereket Németországban vagy Berlinben keresztény vallási jelkép viselése miatt. A berlini rendőrség szóvivője a Die Weltnek elmondta, hogy a nagy közérdeklődésre tekintettel az idén augusztustól külön statisztikát vezetnek az ilyen bűncselekményekről, így jövőre már lesznek részletes adatok.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.