Terrortámadás

Merényletek Spanyolországban: Még szökésben van az egyik terrorista

A csütörtöki merényleteket elkövető terrorista sejt tagjai közül már csak egyetlen férfit keresnek.

2017.08.19 16:56ma.hu
Fotó: AP

A katalán rendőrség megerősítette, hogy hajtóvadászat indult a 22 éves marokkói illetőségű Younes Abouyaaquoub után, aki a gyanú szerint a csütörtöki spanyolországi merényleteket elkövető szélsőséges terrorista sejt tagja.

Albert Oliva rendőrségi szóvivő közölte: kilenc lakásban tartottak házkutatást az észak-katalóniai Ripollban, ahol Abouyaaquoub mellett több gyanúsított élt.

A spanyol sajtó értesülései szerint a marokkói férfi lehetett a terrortámadásokat elkövető csoport vezetője, és ő vezethette azt az autót, amivel gyalogosok közé hajtottak Barcelonában. Oliva elmondta: valóban hajtóvadászat folyik Abouyaaquoub ellen.

Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminiszter közölte: a terrorista sejtet ártalmatlanították a hatóságok, miután öt tagját megölték, négyet letartóztattak, ketten pedig egy korábbi robbanásban vesztették életüket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.