Trumpistan

Trump kirúgta a főtanácsadóját, Steve Bannont

Hetek óta pletykálták, hogy inog a széke. Visszatér az általa alapított Breitbarthoz.

2017.08.19 14:10ma.hu
Fotó: AFP

"Az a Trump-elnökség, amiért harcoltunk, és amit megnyertünk, véget ért" - mondta Steve Bannon a Weekly Standard című lapnak, miután megerősítette, hogy távozik a Fehér Házból. "Még mindig van egy erős mozgalmunk, és még mindig ki tudunk hozni valamit a Trump-elnökségből. De annak az elnökségnek akkor is vége van. Mostantól más lesz. Lesznek mindenféle harcok, lesznek jobb napok és rosszabb napok, de annak az elnökségnek vége van."

Bannon elmondta: visszatér a Breitbart élére. Azt mondja, ő maga döntött a távozás mellett, és már augusztus hetedikén beadta a lemondását.

Távozását nem a személyes vereségének érzi, hanem azt gondolja, az ideológiája maradt alul. Bannon hatása volt érezhető például Trump beiktatási beszédén, ahol "amerikai mészárlásról beszélt", a muszlim országokat érintő beutazási tilalmi rendeleten, a Csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezmény felmondásán, vagy épp Trump megjegyzésein a charlottesville-i események után.

Az utóbbi időben viszont egyre nagyobb lett a Bannon által mérsékeltnek és globalistának tartott vonal befolyása a Fehér Házban. "Azt mondtam Trumpnak, mostantól a republikánus establishmentre fogok koncentrálni" - mondta Bannon az interjúban, és azt állította, Trump azt válaszolta erre, hogy ez jó, mert szüksége van erre.

De Bannon állítása szerint azt is mondta az elnöknek, hogy személy szerint őt nem fogja támadni.

A kampány alatt Trump-propagandalapként működő Breitbart tehát mostantól élesen nekimehet a Trump-adminisztráció ellenségesek tartott tagjainak. A lapban máris megjelent egy cikk arról, hogy Trump úgy végezheti, mint Schwarzenegger, aki nagy reményekkel indult, aztán ugyanolyan mainstream politikus lett. Egyelőre persze azt mondják, hogy nem Trump ellen harcolnak, hanem éppen az elnökségének tisztaságát akarják megmenteni a Fehér Házat elöntő mainstream mocsárral szemben, de kérdés, az elnök hogy reagál majd, ha elkezdenek nekimenni a közeli embereinek. Bannon-közeli források mindenesetre azt mondják, mostantól nem fogja vissza magát, és atomháborút indít.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.