Gasztronómia

Enne egy fincsi rovarburgert?

Rovaralapú élelmiszerekkel, egyebek között rovarburgerrel bővül a második legnagyobb élelmiszeráruház-lánc kínálata Svájcban, amely Európában elsőként engedélyezi az ilyen termékek árusítását.

2017.08.15 18:03MTI

A Coop szerint a fehérjében gazdag lisztkukacból - a lisztbogár lárvája - készülő "húspogácsák" és "fasírtgolyók" augusztus 21-étől lesznek elérhetőek - írta a The Guardian című brit napilap internetes kiadása.

Az Essento nevű svájci start-up által gyártott termékeket az élelmiszeráruház-lánc néhány genfi, berni és zürichi boltjában tudják majd beszerezni a fogyasztók.

A helyi élelmiszerbiztonsági-hatóság szóvivője szerint Svájc az első európai ország, ahol engedélyezik az emberi fogyasztásra szánt rovaralapú élelmiszerek árusítását.

A májusban módosított élelmiszerbiztonsági törvények szerint kizárólag olyan rovaralapú ételeket lehet értékesíteni, amelyek tücsköt, szöcskét, vagy lisztkukacot tartalmaznak.

A törvény szerint a rovarok, amelyeket már régóta alkalmaznak az állattakarmány-gyártásban, négynemzedéknyi - szigorú előírások mentén zajló - tenyésztés után válnak alkalmassá az emberi fogyasztásra. Ez azt jelenti, hogy a helyi termelés beindulására néhány hónapot még várni kell.

Addig is lehetőség van a rovaralapú élelmiszerek behozatalára, amelyet szigorú feltételekhez kötnek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.