Tragédia

Egyre több az áldozat az egyiptomi vonatbalesetben

Az egyiptomi Alexandriában összeütközött két személyszállító vonat 2017. augusztus 11-én. A balesetben legalább 36 ember meghalt, több mint százan megsérültek.

2017.08.12 17:59MTI

Negyvenkilencre emelkedett a pénteki alexandriai vonatszerencsétlenség halálos áldozatainak száma - közölte az egyiptomi állami televízió szombaton.

Az ütközésben több mint 120-an sérültek meg. Az egészségügyi minisztérium korábban arról tájékoztatott, hogy 36-an életüket vesztették, amikor egy Kairó és Alexandria között közlekedő gyorsvonat hátulról belerohant egy Port-Szaídból Alexandriába tartó, várakozó szerelvénybe egy állomáson. Az ütközés következtében kisiklott a gyorsvonat mozdonya és a másik szerelvény két hátsó vagonja.

A szerencsétlenség pontos oka egyelőre nem ismert. Az al-Maszri al-Jóm magánkézben lévő napilap névtelen forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az ütközést hibás váltóállítás okozhatta.

Az állami televízió szerint Hesam Aaraft közlekedési miniszter több vasúti tisztségviselőt felfüggesztett hivatalából a nyomozás idejére.

Egyiptom történetének legsúlyosabb vasúti szerencsétlensége 2002-ben történt, amikor Kairó közelében kigyulladt egy személyvonat, és mintegy 370 ember bennégett. Tíz évvel később Egyiptom déli részén egy szerelvény belerohant egy iskolabuszba, akkor 49-en haltak meg, köztük 44 gyerek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.