Iszlám Állam

Az amerikai védelmi miniszter szerint a terrorszervezet vezetője életben van

James Mattis amerikai védelmi miniszter szerint Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetője életben van.

2017.07.24 03:21MTI

A tárcavezető a Pentagonban (a védelmi minisztériumban) újságíróknak fejtette ki álláspontját.

Hangsúlyozta, hogy egyes sajtóinformációk ellenére is meggyőződése, hogy Abu Bakr al-Bagdadi él, bár nem fejtette ki, hogy milyen információk állnak rendelkezésére a terroristavezér hollétére vonatkozóan. Leszögezte: tudna arról, ha végeztek volna Bagdadival. "Keressük, abból indulunk ki, hogy életben van" - tette hozzá.

Július elején a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű szervezet (OSDH) "biztos forrásokra" hivatkozva azt jelentette, hogy Bagdadi a koalíciós erők kelet-szíriai - Deir-ez-Zór közelében végrehajtott - támadása következtében életét vesztette. Az emberi jogi szervezet közleményében azt állította: információi az Iszlám Állam köreiből származnak, bár további információkkal - például a terroristavezér feltételezett halálának pontos helyéről vagy időpontjáról - nem tudott szolgálni.

Az Abu Bakr al-Bagdadi haláláról szóló információkat akkor sem szíriai, sem kurd tisztségviselők és katonai források nem erősítették meg, és az amerikai védelmi minisztérium is azt közölte, hogy nem áll rendelkezésére pontos információ.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.