Bye-bye Szása

Lemondott a Fehér Ház szóvivője

Sean Spicer szóvivő pénteken délelőtt jelentette be lemondását.

2017.07.24 02:19MTI

Lemondott Sean Spicer, az amerikai elnöki hivatal, a Fehér Ház szóvivője pénteken. Bejelentették: eddigi helyettese, Sarah Huckabee Sanders lesz az új szóvivő.

A Fehér Ház azt is bejelentette, hogy Anthony Scaramucci lesz az új kommunikációs igazgató.

Minderről Donald Trump elnök - megköszönve Sean Spicer eddigi munkáját - közleményt adott ki, amelyet a Fehér Ház szokásos napi sajtóértekezletén Sarah Huckabee Sanders olvasott fel.

Ugyanitt bemutatkozott a Fehér Ház új kommunikációs igazgatója, Anthony Scaramucci is, aki hangsúlyozta: elkötelezett híve Donald Trumpnak. Többször is megismételte, hogy az elnököt régóta ismeri, az egyik "legversenyképesebb" és legtehetségesebb embernek tartja, aki mindig képes győztesen kikerülni a különböző helyzetekből. "Szeretem az elnököt, és nagy híve vagyok küldetésének" - fogalmazott. Kiváló kommunikátornak nevezte Donald Trumpot, de szerinte hagyni kell, hogy "a saját stílusában bontakozzék ki".

Sean Spicer szóvivő pénteken délelőtt jelentette be lemondását, és sajtójelentések szerint lemondásának oka éppen az volt, hogy Donald Trump a Wall Street egyik pénzügyi szakemberét, a kockázatialap-kezelő Scaramuccit, a Goldman Sachs volt bankárát tervezte kinevezni kommunikációs igazgatónak.

Scaramucci pénteken reggel fogadta el Donald Trump felkérését. Mike Dubke kommunikációs igazgatót váltja majd, aki májusban nyújtotta be lemondását. A tisztséget azóta átmenetileg Spicer töltötte be.

A pénzügyi szakember kinevezését sajtóhírek szerint nemcsak Spicer fogadta ellenérzéssel, hanem például - a Politico című lap információi szerint - Reince Priebus, a Fehér Ház kabinetfőnöke is. Ugyanakkor a Fehér Ház nevük elhallgatását kérő más tisztségviselői kifejezett örömmel fogadták a kinevezés hírét, mert - mint a CNN hírtelevízió rájuk hivatkozva jelentette - a szakember a kongresszus egyes demokrata párti törvényhozói körében is bizalmat élvez.

Anthony Scaramucci a Republikánus Párt egyik nagy adományozója és Donald Trump személyes barátja. Az elnök csütörtökön este és pénteken reggel is tárgyalt vele, majd - miután Scaramucci elfogadta a felkérést - pénteken reggel még megpróbálta maradásra bírni Sean Spicert.

Az új kommunikációs igazgató az Oroszországgal összefüggő botrányokban mindig erőteljesen megvédte a sajtóban Donald Trumpot, és az ő érdemének tulajdonítják azt is, hogy június végén a CNN hírtelevíziónak vissza kellett vonnia az egyik riportját, amely az elnök és Oroszország vélt kapcsolatairól szólt.

Az első kommentárok felhívják a figyelmet arra is, hogy Sarah Huckabee Sanders személyében hosszú évek után van ismét női szóvivője a Fehér Háznak. Utoljára Dana Perino személyében George W. Bush elnök szóvivője volt nő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.