Állatkínzás

Rózsaszínűre festették kutyáikat, hogy a turisták cukiskodhassanak velük

Később magukra hagyták az állatokat egy erdőben.

2017.07.21 15:01ma.hu

Szamojéd kölyköket festettek rózsaszínűre egy orosz tengerparti üdülőhelyen a felelőtlen gazdáik. A kutyák így szórakoztatták a turistákat, akik fotókat is készíthettek (persze pénzért). Amint a kutyák felnőttek, gazdáik elhagyták őket. A szerencsétlen, porig alázott ebeket állatjogi aktivisták mentették meg.

Fotó: Sputnik

A rikító színű kutyák főleg a gyerekeknek tetszettek, záporoztak is az "Olyan cukik!" felkiáltások.

Miután a kutyák felnőttek, és már nem vonzották annyira a turistákat, kegyetlen gazdáik megpróbálták eladni őket. Ez nem sikerült, így végül kitették őket az erdőbe, étlen-szomjan. Szerencsére megtalálták őket az állatvédők, és egy moszkvai menhelyre vitték őket.

Az állatorvos számtalan sérülést talált rajtuk, valaki még légpuskával is meglőtte őket. Arról nem is beszélve, hogy a rikító színt előidéző vegyianyag sem tehetett túl jót nekik.

A Krasznodar-i Ügyészség vizsgálatot indított. Az állatvédő aktivisták nem győzik hangsúlyozni, hogy az állatok kizsákmányolása semmilyen formában sem lehet elfogadható.

Biztonságban a menhelyen

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.