Washington

A Fehér Ház cáfolja, hogy felmerült volna Trump londoni látogatásának elhalasztása

Brit lapértesülések szerint az amerikai elnök a személye elleni várható tiltakozások miatt fontolgatta nagy-britanniai látogatása elhalasztását.

2017.06.12 09:51MTI
Fotó: AFP

A Fehér Ház határozottan cáfolta vasárnap, hogy felmerült volna Donald Trump elnök londoni látogatásának elhalasztása.

Sean Spicer szóvivő "hamis hírnek" minősítette, hogy Trump jelezte volna Theresa May brit miniszterelnöknek látogatása elhalasztását.

Vasárnap a The Guardian című brit lap közölte, hogy Trump a személye elleni várható tiltakozások miatt egyelőre nem kíván eleget tenni a meghívásnak, amelyet még januárban adott át neki II. Erzsébet királynő nevében Theresa May kormányfő Washingtonban. A baloldali lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva jelentette internetes oldalán: információi szerint Trump telefonon közölte Mayjel, hogy amíg a brit közvélemény nem támogatja a látogatását, addig nem utazik Londonba.

Az információ nyilvánosságra kerülése után Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője azonnal Twitter-üzenetben üdvözölte a látogatás elmaradását, ám a Downing street 10, azaz a brit kormányfői hivatal leszögezte: a királynő Trump elnöknek szóló meghívása változatlanul érvényben van.

Vasárnap délután a Fehér Ház egyik szóvivője, Raj Shah már jelezte, hogy Trump elnök és May kormányfő ugyan beszélt egymással telefonon, de a vizit elnapolása szóba sem került. Vasárnap este Sean Spicer szóvivő megerősítette, hogy az elnök londoni látogatása nem marad el.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.