Francia választások

Macron pártja a vártnál is nagyobb győzelmet aratott a francia választások első fordulójában

A várakozások szerint az LREM abszolút többséget szerezhet a nemzetgyűlésben.

2017.06.12 09:13MTI
Fotó: AFP

Az előrejelzésekhez képest is nagyobb győzelmet aratott Emmanuel Macron elnök pártja, A Köztársaság lendületben (LREM) a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában - emelte ki Szűcs Anita Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

A becslések szerint Emmanuel Macron elnök pártja országosan a szavazatok 32,2 százalékával végzett az élen az első fordulóban, s ezzel az eredménnyel az 577 képviselői helyből 380-430-at, azaz abszolút többséget szerezhet a jövő vasárnapi második fordulóban.

A szakértő felidézte: május elején 280 körüli mandátumot jeleztek Macron pártjának, míg a mostani eredmény szerint 400-nál is több mandátumuk lehet. Szűcs Anita szerint ez az eredmény azt jelzi: a franciák azt szeretnék, hogy Macron programja megvalósuljon.

 Szűcs Anita kitért arra is, hogy a jobboldal megosztott: a jobbközép elképzelései közel állnak Macronéihoz. Így a száz körüli hellyel lesz ellenzéke Macron pártjának, de kérdés, hogy az mennyire lesz erős.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.