Manchesteri robbantás

Botrány a manchesteri robbantás áldozataiért tartott jótékonysági koncert körül

Több mint tízezren igényeltek jogtalanul ingyenjegyet a vasárnapi eseményre.

2017.06.02 12:37MTI
hirdetés

Tízezernél is többen igényeltek jogtalanul ingyenjegyet Ariana Grande vasárnapi manchesteri koncertjére, amelyet az amerikai énekesnő a múlt havi manchesteri fellépése végén elkövetett öngyilkos merénylet áldozatainak emlékére és a sérültek megsegítésére szervezett, világsztárokkal összefogva.

A májusi koncert résztvevőinek csütörtök kora délutánig volt lehetősége ingyenjegyet igényelni a vasárnapi rendezvényre. A belépők hivatalos terjesztője, a Ticketmaster közleménye szerint 14 200 ingyenes belépőt tettek félre azoknak, akik jelen voltak Grande májusi fellépésén – írta a BBC News. “Több mint 25 ezren jelentkeztek a jegyekért, ami azt jelenti, hogy csaknem tízezren próbáltak jogtalanul ingyen belépőt szerezni” – írta a cég, hangsúlyozva, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek annak biztosítására, hogy csak a jogosultak kapjanak ingyenjegyet a rendezvényre.

A Ticketmaster további 35 ezer – egységesen 40 fontért (15 ezer forintért) – kínált belépőt kezdett árusítani csütörtökön a koncertre: a szervezők bejelentése szerint 20 perc alatt az összes jegy elfogyott. Sokan panaszt emeltek ugyanakkor a hivatalos jegyárusító cégnél, mivel a jegyek közül sok szinte azonnal megjelent különböző online viszonteladó portálokon, nem egyszer 200 fontért vagy még drágábban. A Ticketmaster bejelentette, hogy automatikusan érvényteleníti a viszonteladói oldalakon megjelenő koncertjegyeket, így azokat nem érdemes sokszoros áron megvásárolni.

A One Love Manchester című vasárnapi koncert várhatóan kétmillió font bevételét az áldozatok és családjaik támogatására fordítják. Az amerikai énekesnőhöz mások mellett Robbie Williams, a Little Mix, a Take That, Katy Perry, Miley Cyrus és Justin Bieber is csatlakozik a színpadon.

A háromórásra tervezett koncert helyszíne az 50 ezer fős Old Trafford krikettstadion, a Lancashire County Cricket Club otthona lesz, nem messze a Manchester United futballklub stadionjától. A rendezvényt élőben fogja közvetíteni a BBC News.

Grande az észak-angliai nagyváros 21 ezer fős rendezvénycsarnokában, a Manchester Arenában lépett fel május 22-én, és telt házas koncertje után egy öngyilkos merénylő nagy erejű pokolgépet robbantott fel a távozó tömeg közepén. A merényletben 22-en meghaltak, 117-en szenvedtek kórházi ellátást igénylő sebesüléseket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.