Veszedelem

Kim Dzsong Un személyesen ellenőrizte egy új légelhárító rendszer tesztelését

Egy tavaly áprilisban már tesztelt és ennek alapján javított új légelhárító berendezést próbáltak ki a diktátor jelenlétében.

2017.05.28 10:04ma.hu

Az észak-koreai legfőbb vezető személyesen ellenőrizte egy új fejlesztésű légelhárító rendszer tesztelését, és a KCNA hivatalos hírügynökség vasárnapi jelentése szerint az észak-koreai vezető elrendelte a berendezés tömeges gyártásának megkezdését.

A KCNA közlése szerint egy tavaly áprilisban már tesztelt új légelhárító berendezést próbáltak ki Kim Dzsong Un jelenlétében. A teszt helyszínét és időpontját nem közölték. A korábbi teszt óta a rendszer hibáit sikerült kijavítani, és ezúttal Kim Dzsong Un meggyőződhetett arról, hogy “tökéletesen kipótoltak valamennyi hézagot a rendszerben” – jegyezte meg az állami hírügynökség.

A repülő célpontokat érzékelő berendezés hatékonysága figyelemreméltó mértékben emelkedett, ahogy javult a rendszer pontossága is – idézte Kim Dzsong Unt a KCNA. Az észak-koreai vezető hozzátette: ezt az új berendezést “nagy számban el kell kezdeni gyártani, és az ország minden részébe telepíteni kell, mint az erdőt, annak érdekében, hogy lerombolják az ellenségnek azt az őrült vágyálmát, hogy ellenőrzése alá vonja a légteret”.

Phenjan 2016 eleje óta két kísérleti atomrobbantást és számos ballisztikusrakéta-tesztet hajtott végre, legutóbb május 21-én egy közepes hatótávolságú rakétával. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) élesen elítélte a rakétakísérletet, egyben kilátásba helyezte az ország ellen bevezetett büntetőintézkedések további szigorítását. A BT szerint Phenjan kihívó magatartása aláássa a térség biztonságát, ezért a testület felszólította, hogy mondjon le a rakéta- és nukleáris kísérleteiről.

Amerikai sajtóhírek szerint az Egyesült Államok hadserege azt tervezi, hogy egy harmadik repülőgéphordozót vezényel a Csendes-óceán nyugati részébe azzal a céllal, hogy elérje Észak-Koreánál, szüntesse be rakéta- és nukleáris programjának megvalósítását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.