Erőszak

Egy turistaparadicsomban végezték ki a taxisofőröket

A település, ahol sok amerikai nyugdíjas él, kedvelt utazási célja külföldi turistáknak.

2017.05.27 09:39MTI

Négy taxisofőrt gyilkoltak meg egy turisták által kedvelt közép-mexikói városban, San Miguel de Allendéban - közölték a helyi hatóságok. A település, ahol sok amerikai nyugdíjas él, kedvelt utazási célja külföldi turistáknak. A polgármester szerint a leszámolás jellegű bűncselekmény az utcán árusított kábítószer piacának felosztása miatt történhetett.

A városi elöljáró a Radio Formula nevű állomásnak azt mondta, mivel San Miguel egy turistacélpont, a településen folyik kisebb mértékű kábítószer-árusítás. A város ugyanakkor biztonságosnak tekinthető. Elmondta: a taxisokkal úgy végeztek, hogy a város egy távoli pontjára hívták őket, ahol járművükben gyilkolták meg őket.

A városi hatóságok két sebesültről is tudnak.

Mexikóban jelentősen megnőtt a különböző kábítószerbandák közötti leszámolás a turisták által kedvelt településeken. Ilyen gyilkosságok történtek Cancunban, Zihuatanejóban és Los Cabosban, a támadások célpontjai azonban nem turisták voltak.

A kelet-mexikói Veracruz államban pénteken a helyi ügyészség arról számolt be, hogy öt holttestre bukkantak egy mezőn. A dokumentumból nem derült ki, a gyilkosságokat miképpen követték el, de a helyi sajtó szerint az áldozatokat lefejezték.

Veracruz államra is jellemző a különböző drogkartellek közötti háborúskodás, valamint más a bűncselekmények, de nagy az emberrablások száma is. Az államban több bűnbanda küzd egymással a terület uralmáért. Elsősorban a Los Zetas és a Jalisco Nueva Generación (Jaliscói Új Generáció – CJNG) nevű drogkartellek vívnak véres harcokat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.