Illegális bevándorlás

Megint magyarokra támadtak a bevándorlók Calais közelében

Azt mondták, hogy halálfélelmük volt, meg sem álltak, hanem amilyen gyorsan csak tudtak, továbbmentek.

2017.05.22 17:57ma.hu
MTI/EPA

A kecskeméti Kandó Kálmán Szakgimnázium és Szakközépiskola csapata éppen egy szakmai versenyre tartott Londonba, amikor az észak-francia város közelében az autópályán kövekkel és betondarabokkal dobálták meg őket a migránsok. A buszon a támadás miatt a hátsó üveg betört, az oldalsó pedig kiesett. Mészáros Károly a Híradónak elmondta: szerencsére senki sem sérült meg, de mindannyian megijedtek.

Az autóval végül egy benzinkútnál álltak meg, ahol ragasztószalaggal megerősítették a sérült oldalsó üveget, a hátsóhoz pedig keményebb tárgyat rögzítettek A csapat az eset után úgy tervezi, hazafelé már egy másik útvonalon jönnek.

Európában romlik a biztonsági helyzet – így reagált az esetre a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hozzátette: felvették a kapcsolatot az intézmény vezetőivel, és amennyiben szükség lesz rá, a megtámadott diákok és tanárok számíthatnak a nagykövetségek segítségére.

Az Észak-Franciaországi város közelében már rendszeresek a hasonló migránstémadások. Legutóbb május elején egy kamionos vlogger mesélt arról, hogy a bevándorlók betörtek járművébe.

Februárban pedig egy Veszprém megyei fuvarozó cég munkatársa került bajba a migránsok miatt Calais közelében.

De nem ritkák a tettlegességig fajuló támadások sem: tavaly szeptemberben egy debreceni kamionost olyan brutálisan megvertek a migránsok, hogy kórházba kellett szállítani.

A kamionosok már egyre gyakrabban beszélnek arról, hogy ha tehetik, elkerülik a kikötővárost, mert a dzsungelnek hívott sátortábort ugyan megszüntették, az onnan kitelepített bevándorlók azonban a környéken maradtak, és mindent megpróbálnak hogy átjussanak a csatornaalagúton.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.