USA-Oroszország

Trump szerint az orosz befolyásolási kísérlet vizsgálata őt igazolja majd

Donald Trump amerikai elnök kijelentette szerdán, hogy a tavalyi elnökválasztás orosz befolyásolási kísérletének vizsgálatára kinevezett különleges ügyész gyors munkájára számít, és a vizsgálat eredménye szerinte őt igazolja majd.

2017.05.18 07:10MTI
Fotó: AFP

Az elnök közleményben szögezte le: a vizsgálat azt igazolja majd, hogy "nem volt összejátszás" választási kampányának munkatársai és orosz tisztségviselők között.

"Sokszor kifejtettem már, hogy egy alapos vizsgálat megerősíti majd, amit már úgyis tudunk, hogy nem volt összejátszás a kampányom és külföldi személyek között" - olvasható az elnöki megnyilvánulásban.

A közleményt Donald Trump azt követően adta ki, hogy az igazságügyi minisztérium bejelentette: különleges ügyészt nevez ki annak a szövetségi vizsgálatnak a felügyeletére, amely Oroszországnak a 2016-os amerikai választási folyamatba történő esetleges beavatkozását hivatott feltárni, beleértve a Donald Trump kampányának munkatársai és orosz tisztségviselők közötti esetleges összejátszást is.

A kétpárti egyetértéssel kinevezett 72 éves Robert Mueller a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) korábbi igazgatója. 2001 nyarán George W. Bush elnök nevezte ki őt, és egy héttel az Egyesült Államok elleni 2001. szeptember 11-i terrortámadások előtt lépett hivatalba. Szolgálataira Bush elnök utódja, Barack Obama is igényt tartott, s 2013-ig irányította az FBI munkáját. Edgar Hoover óta ő volt a Szövetségi Nyomozó Iroda élén leghosszabb ideig álló vezető.

Mostani kinevezését mind republikánus, mind demokrata párti politikusok megelégedéssel fogadták. Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője azt hangsúlyozta, hogy Mueller "pontosan a megfelelő ember erre a munkára". Dianne Feinstein, szintén demokrata párti politikus, a szenátus hírszerzési bizottságának tagja leszögezte: helyes döntés volt a kinevezés, a két politikai oldal közötti kölcsönös gyanakvást eloszlathatja, ha egy mindkét fél által tisztelt személy felügyeli a vizsgálatot.

Mueller rövid közleményben tudatta, hogy vállalja és legjobb tudása szerint fogja ellátni a felelősségteljes munkát. Egyúttal bejelentette: lemond tisztségéről az ügyvédi irodában, ahol mostanáig dolgozott.

A Fehér Házat csak a kinevezés előtt egy órával értesítette az igazságügyi minisztérium. Sean Spicer fehér házi szóvivő hétfői sajtótájékoztatóján még elvetette a különleges ügyész kinevezésének javaslatát. Indoklásában Spicer utalt Andrew McCabe ügyvezető FBI-igazgató múlt heti szenátusi meghallgatására, amelynek során McCabe hangsúlyozta, hogy folytatja az elbocsátott James Comey munkáját, s a Szövetségi Nyomozó Irodának ehhez minden forrás rendelkezésére is áll.

A precedens nélküli kinevezésről nem értesítették előre a képviselőház republikánus elnökét, Paul Ryant és a törvényhozás vezető politikusait sem.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.