Nukleáris

Új típusú rakétát tesztelt Észak-Korea

Észak-Korea megerősítette hétfőn, hogy előző nap egy új fejlesztésű közepes-nagy hatótávolságú ballisztikus rakétával hajtott végre sikeres kísérletet.

2017.05.15 12:41MTI

A KCNA hivatalos hírügynökség jelentése szerint siker koronázta a Hvanszon-12 jelzésű, föld-föld típusú hadászati ballisztikus rakéta tesztelését szolgáló kísérletet, amelyet a helyszínen személyesen felügyelt Kim Dzsongun észak-koreai vezető. Az indítás célja "az újonnan kifejlesztett, nagy méretű nukleáris robbanótöltet hordozására képes" rakéta taktikai és technológiai jellemzőinek ellenőrzése volt - közölte a KCNA, azt hangoztatva, hogy a tesztet a szomszédos országok biztonságának maximális figyelembe vételével hajtották végre".

Fotó: KCNA

A rakéta a hivatalos phenjani közlés szerint 2111 kilométeres magasságba emelkedett, és 787 kilométert repült mielőtt becsapódott pontosan a kijelölt nyílt vízterületen, a Japán-tengeren. Az orosz védelmi minisztérium vasárnapi értékelése szerint magasabban és távolabbra repült, mint az a közepes hatótávolságú társa, amelyet Phenjan februárban sikeresen tesztelt, akkor is a Phenjantól északnyugatra lévő Kuszong térségéből indítva.

Az ENSZ tiltása és szankciói ellenére végrehajtott legújabb rakétakísérlete után az észak-koreai vezető külön is felhívta az Egyesült Államok figyelmét az új fegyver hatótávolságára. A dél-koreai hírügynökségnek a KCNA közlésére hivatkozó jelentése szerint Kim Dzsongun leszögezte, hogy az Egyesült Államoknak immár számolnia kell a realitásokkal, miután kontinentális területei és ázsiai-csendes-óceáni hadműveleti területe egyaránt elérhetővé váltak egy észak-koreai megtorló csapás számára.

Egy amerikai szakértő vasárnapi nyilatkozata szerint a legújabb észak-koreai rakétakísérlet nemcsak azt mutatta meg, hogy a kommunista ország képes csapást mérni az amerikai haderő guami katonai támaszpontjára, de azt is, hogy hatalmasat lépett előre egy interkontinentális ballisztikus rakéta kifejlesztése terén. Az észak-koreai rakétaprogramot figyelemmel követő John Schilling repülési szakértő a 38 North című portálnak nyilatkozva kijelentette, hogy a vasárnap tesztelt rakéta mintegy "4500 kilométer távolságra repülhetett volna, amennyiben a maximális röppályájára állítják".

Phenjan újabb rakétakísérlete az első volt azóta, hogy Szöulban hivatalba lépett Mun Dzsein új dél-koreai elnök, aki egyébként azonnal "felelőtlen provokációnak" nevezte a lépést. Az Egyesült Államok vasárnap az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását kezdeményezte, az Észak-Korea elleni szankciók szigorítását szorgalmazva. Az Európai Unió és a NATO közleményben bírálták az észak-koreai rakétatesztet, és felhívták a figyelmet, hogy a kísérlet újabb fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra.

A nemzetközi közösség attól tart, hogy Észak-Korea atomtöltettel felfegyverzett interkontinentális ballisztikus rakéta kifejlesztésén dolgozik, amellyel elérhetné az Egyesült Államokat. Donald Trump amerikai elnök korábban megígérte: nem hagyja, hogy ez megtörténjen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.