Horvátország

Előrehozott választásokat sürget a Híd párt Horvátországban

Előrehozott parlamenti választásokat sürget a volt kisebbik kormánypárt, a Híd Függetlenek Listája (Híd) Horvátországban.

2017.05.12 03:30MTI

Bozo Petrov, a Híd elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette: reméli, hogy a választók sosem felejtik el egyes képviselők “gusztustalan” és “szégyenteljes” viselkedését, akik nem szavazták meg Zlatko Maric pénzügyminiszter menesztését a horvát száborban (parlamentben). Mindazonáltal hozzátette: Andrej Plenkovic horvát kormányfőnek le kell mondania, amiért belpolitikai válságot okozott az országban, és amiért közvetve el akarta tussolni Horvátország legnagyobb magántulajdonú vállalatában, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokorban elkövetett “bűncselekményeket”.

Két hete ellentét alakult ki a két kormánypárt, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és a Híd között az ellenzéki Szociáldemokrata Pártnak (SDP) a pénzügyminiszter ellen benyújtott bizalmatlansági indítványa miatt, amelyet a Híd is támogatott. Az SDP azért kérte a pénzügyminiszter leváltását, mert Maric korábban igazgató volt az Agrokorban, és az SDP szerint tudnia kellett a konszern pénzügyi problémáiról, jóllehet mindvégig azt állította, hogy a vállalat körül minden rendben van.

Miután a Híd miniszterei a kormány döntése ellen szavaztak, és a szociáldemokratákkal együtt megszavazták a bizalmatlansági indítványt, Andrej Plenkovic a tárcavezetők felmentését kérte, majd pártja, a HDZ Bozo Petrov leváltását kezdeményezte a házelnöki tisztségről.

A pénzügyminiszter elleni bizalmatlansági indítvány azonban végül nem kapott többséget a horvát parlamentben, ezért Maric a posztján maradhatott, Bozo Petrov pedig lemondott házelnöki tisztségéről, és a parlament új elnököt választott, a HDZ-s Gordan Jandrokovic személyében.

A HDZ-nek a Híd távozásával mindössze 73 mandátuma maradt a 151 fős parlamentben, ezért egy ellenzéki szociáldemokrata és két független képviselő voksával sikerült megmentenie a pénzügyminisztert és új házelnököt választania. A Híd most azzal vádolja volt koalíciós partnerét, hogy nyomást gyakorolt ezekre a képviselőkre, “megvásárolta” a szavazatukat.

A horvát szábor a május 21-i helyhatósági választások előtt már nem ül össze, így a belpolitikai válság a választások utánig elhúzódik. A HDZ új többséget szeretne kialakítani a parlamentben, az SDP nem zárja ki a nagykoalíció lehetőségét sem, míg a Híd, amely így ellenzékbe szorulna, előrehozott választásokat szorgalmaz.

Politikai szakértők szerint a nagykoalíció azonban csak egy új választások után lehetséges. A választások eredményének kimenetele valószínűleg nem lenne merőben más, mint a 2015-ös vagy a 2016-os parlamenti választásoké volt, vagyis egyik nagy párt sem tud majd egyedül kormányozni, és így minden kezdődhet elölről – vélték a megfigyelők.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.