Illegális bevándorlás

63 ezer kiskorú menekült érkezett Európába 2016-ban

A kiskorúak az unió valamennyi tagállamában, valamint Izlandon, Lichtensteinben, Norvégiában és Svájcban is nyújtottak be menekültstátusz iránti kérelmet.

2017.05.12 01:30MTI

Mintegy 63 ezer, felnőtt kísérő nélküli kiskorú menekült érkezett Európába tavaly, legtöbbjük afgán és szír származású. Magyarországon jelentősen, mintegy 89 százalékkal csökkent a kísérő nélkül érkezett kiskorúak száma - közölte az Eurostat csütörtökön közreadott elemzésében.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának jelentése szerint a kiskorúak az unió valamennyi tagállamában, valamint Izlandon, Lichtensteinben, Norvégiában és Svájcban is nyújtottak be menekültstátusz iránti kérelmet.

A 2016-ban mért adat mintegy kétharmada az azt megelőző évben regisztrált 96 500-nak, de még mindig ötszöröse a 2008-2013 kjözött mért, mintegy 12 ezerre tehető éves átlagnak. A kiskorúak egyharmada afgán és körülbelül ötöde szíriai volt.

Több mint kétharmaduk 16-17 éves közötti fiatalember, valamint mintegy 6 300-an voltak a 14 év alattiak. A kérelmezők közel 60 százaléka keresett menedéket Németországban, ahol mintegy 13 százalékkal emelkedett a kiskorúak által beadott kérelmek száma az előző évhez képest – közölte a hivatal.

A jelentés szerint az előző évhez képest jelentősen csökkent a felnőtt kísérő nélkül érkezett kiskorúak száma Magyarországon. A 2015-ben regisztrált 8 805 főhöz képest tavaly mindössze 1 220-an adta be menedékkérelmet. A kiskorúak legtöbbje, 850-en afgán származásúak, amely a beadott kérelmek 70 százalékát teszi ki. Őket a pakisztániak követik 150 fővel, majd a koszovóiak 55 beadott menedékkérelemmel – közölte az uniós statisztikai hivatal.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.