USA-Észak-Korea

Trump meghívta az új dél-koreai elnököt, a CIA észak-koreai részleget hoz létre

Mun Dzse In az amerikai elnökhöz hasonlóan azt nyilatkozta, hogy szívesen ellátogatna Észak-Koreába.

2017.05.11 08:57MTI
Fotó: AFP

Donald Trump amerikai elnök meghívta Washingtonba Mun Dzse In dél-koreai elnököt, aki szerdán tette le hivatali esküjét Szöulban.

A Fehér Ház közleménye szerint az amerikai elnök telefonon gratulált a dél-koreai politikusnak, mind a választási győzelemhez, mind pedig a "békésen lebonyolított demokratikus hatalomátadáshoz".

A telefonbeszélgetés során Trump és Mun megegyezett abban, hogy folytatják a két ország baráti és szövetségesi viszonyának elmélyítését. Trump elnök kifejtette: türelmetlenül várja az együttműködést Mun elnökkel, és a lehető legrövidebb időn belül szeretné vendégül látni őt Washingtonban. A dél-koreai államfő elfogadta a meghívást, a látogatás időpontjáról azonban később egyeztetnek.

 Mun elnök a megválasztása után bejelentette: megfelelő körülmények esetén szívesen ellátogatna Észak-Koreába is. Trump pedig pár nappal ezelőtt - a washingtoni politikában sokakat meglepve - arról beszélt, hogy "megtiszteltetésnek venné", ha tárgyalhatna az észak-koreai vezetővel.

Szerdán a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője, Mike Pompeo közleményben tudatta: az ügynökségen belül új részleget hoznak létre, amely kifejezetten az észak-koreai fenyegetéssel foglalkozik majd. A részleg nem külön költségvetésből, hanem a CIA és más hírszerző szervek anyagi forrásaiból gazdálkodik és elsősorban az észak-koreai ballisztikus és nukleáris rakétaprogram jelentette fenyegetéseket elemzi majd.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.