Szíria

Új elnöke van a Szíriai Nemzeti Koalíciónak

Új elnököt választott a Szíriai Nemzeti Koalíció nevű ellenzéki ernyőszervezet Riád Szeif volt parlamenti képviselő személyében.

2017.05.07 12:49MTI

Az isztambuli székhellyel működő koalíció sajtószolgálata közölte, hogy a szombaton megtartott szavazáson a 70 éves Szeif a 102-ből 58 szavazattal győzött a nála fiatalabb másik jelölttel, Háled Hojával szemben.

A damaszkuszi születésű Szeif ismert ellenzéki személyiség. Parlamenti képviselő volt Bassár el-Aszad és annak apja, az előző államfő, Háfez el-Aszad idején is. Egyike volt annak a kevés képviselőnek, akik nyilvánosan bírálták a kormányt és gazdaságpolitikáját. Házában emberi jogi témájú beszélgetéseket szervezett, ezért összesen nyolc évi börtönt kapott. 2012-ben elhagyta Szíriát.

A Nyugat támogatását élvező ellenzéki koalíció vezetője 2016 márciusa óta Anasz al-Abdeh volt. A hat éve tartó szíriai polgárháborúban több mint 320 ezren haltak meg és a lakosság több mint fele elmenekült.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.