Terror

Dzsihadistákat vettek őrizetbe Barcelonában, közük lehet a brüsszeli merénylethez

A férfiak közül nyolc marokkói állampolgár, egy pedig spanyol, 31 és 39 év közöttiek.

2017.04.25 19:45MTI

Őrizetbe vettek a katalán rendőrök kilenc feltételezett dzsihadistát kedd hajnalban Barcelonában, közülük négyről azt gyanítják, hogy kapcsolatban állhattak a tavalyi márciusi brüsszeli robbantások elkövetőivel.

Josep Lluís Trapero, a katalán autonóm rendőrség vezetője a TV3 katalán televíziónak az elfogást követően elmondta, hogy vizsgálják ezt a lehetséges kapcsolatot. Konkrétumokat azonban nem közölt arról, hogy a most elfogott személyeknek pontosan mi köze lehet a brüsszeli merénylőkhöz.

A spanyol sajtó a nyomozáshoz közeli forrásokra hivatkozva beszámolt arról, hogy az érintettek a jelenleg börtönben lévő marokkói származású Yassine Atarral lehettek kapcsolatban, ő a testvére Oszama Atarnak, akit a brüsszeli robbantások mellett a 2015 novemberében, Párizsban elkövetett merényletek egyik kitervelőjeként tartanak számon a hatóságok, és akit eddig nem sikerült elfogni.

Yassine és Oszama Atar egyébként unokatestvérei voltak a brüsszeli öngyilkos merényleteket elkövető Bakraoui fivéreknek.

A most Barcelonában őrizetbe vett férfiak közül nyolc marokkói állampolgár, egy pedig spanyol, 31 és 39 év közöttiek.

A hatóságok a lehetséges terrorista kapcsolatok mellett szervezett bűnözés és drogkereskedelem gyanúja miatt is nyomoztak utánuk.

A katalán rendőrség Barcelonában és több környező településen összesen 12 házkutatást tartott az akció részeként, amelyet a spanyol központi büntetőbíróság irányít a belga rendőrség közreműködésével.

A házkutatások során 500 gramm hasist, 35 ezer eurót, és három lőfegyvert találtak.

Az őrizetbe vételeket nyolc hónapnyi nyomozás előzte meg.

Jordi Jané, a katalán kormány belügyi tanácsosa újságíróknak úgy nyilatkozott: nincs olyan információjuk, hogy az őrizetbe vett feltételezett dzsihadisták támadásra készültek volna Spanyolországban vagy más európai országban.

2016. március 22-én a belga főváros Zaventem nemzetközi repülőterén és egy metróállomáson történt öngyilkos robbantásos merénylet, amelyben harminckét ember vesztette életét, és mintegy háromszáznegyvenen megsebesültek. A robbantások elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.