Torlódások

Román belügyminiszter: a román és a magyar hatóságok rossz kommunikációján is múltak, a határ menti torlódások

Carmen Dan román belügyminiszter szerint a román és a magyar hatóságok nem megfelelő kommunikációja is hozzájárult ahhoz, hogy a húsvét előtti időszakban torlódások alakultak ki a két ország közötti határátkelőkön.

2017.04.15 00:30MTI
Fotó: MTI

A belügyminiszter a Csanádpalota - Nagylak határátkelőhelyen tett pénteki látogatása után nyilatkozott erről az újságíróknak. Elmondta: a román hatóságok felkészültek arra, hogy húsvét előtt az ünnepekre hazatérő vendégmunkásoknak köszönhetően ugrásszerűen megnő a forgalom a határátkelőkön, de nem mindig volt megfelelő a kommunikálás a magyar féllel.

A miniszter egy olyan, két nappal ezelőtti esetről is beszámolt, amikor tíz forgalmi sáv melletti fülkében ültek román határrendészek, de csak háromban magyar határrendészek is. Hozzátette: a román fél sürgető fellépésére volt szükség ahhoz, hogy a helyzet rendeződjék, mert az átlépő személyek ellenőrzését csak közösen végezhetik. Azt is elmondta azonban, hogy két napja összehangoltan dolgoznak a román és a magyar határrendészek.

Carmen Dan elmondta, a román belügyminisztérium egy rövid- és egy középtávú intézkedési tervet is elkészített az ünnepek időszakában tapasztalható torlódások elkerülésére. A rövid távú tervnek megfelelően az irodai munkát végző személyzetet is a határátkelőhelyekre vezényelték, és ezáltal 1200-al nőtt az ország határain szolgálatot teljesítő határrendészek száma. A középtávú intézkedések sorában újabb kilépő és belépő sávok létesítését, és a vonatkozó törvények ésszerűsítését említette.

A miniszter kijelentette: azt szeretnék, ha az ünnepekre hazalátogató román vendégmunkások örömmel léphetnének be Romániába, és nem kellene bosszankodniuk a torlódások miatt.

A román kormány szerdai ülésén Sorin Grindeanu miniszterelnök elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy "túl sokat" kell várakozni a határnál, és felszólította a belügyminisztert, hogy tárgyaljon a magyar és a bolgár hatóságokkal, és találjanak közösen megoldásokat a várakozási idő lerövidítésére.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.