Menekülthullám

Ausztria kiszállhat az uniós menekült-áttetlepítési programból

Az osztrák kancellár közölte: országa nem akar menekülteket fogadni a program keretein belül.

2017.03.28 15:29MTI
Fotó: MTI

Ausztria nem akar menekülteket fogadni az áttelepítési program keretein belül, Christian Kern osztrák kancellár levélben kéri az Európai Uniót az ország álláspontjának megértésre - olvasható a kancellár keddi kormányülést követő állásfoglalásában.

2015-ben arról született uniós megállapodás, hogy a migrációs nyomásnak kitett országokból 160 ezer menekültet osztanak el az uniós tagállamok között. Eddig 15 ezer embert telepítettek át ilyen formában. Ausztriának mintegy kétezer menekültet kellene befogadnia Görögországból és Olaszországból.

Az osztrák kancellár szerint azonban az illegálisan érkezők ellátásával Ausztria ezt a kötelezettségét gyakorlatilag már teljesítette. Christian Kern azt közölte: tisztában van vele, hogy igen nehéz lesz minderről Brüsszelt meggyőznie. A kancellár ugyanakkor kiállt amellett, hogy az európai kötelezettségeket komolyan kell venni, hiszen az együttműködésből profitálni is lehet.

A kancellár állásfoglalását követően Reinhold Mitterlehner alkancellár azt mondta: kevés esélyét látja, hogy a kancellár kezdeményezése sikerrel jár majd.

Hétfőn az osztrák kormány több tagja is arról beszélt, hogy Ausztria ki akar lépni az uniós áttelepítési programból.

Hans Peter Doskozil osztrák védelmi azt mondta, hogy Ausztria teljesen kivonná magát az áttelepítési program végrehajtásából. Indoklása szerint Ausztria "elegendő humanitárius segítséget nyújt" és az országban uniós viszonylatban nagyon magas a menedékkérelmi eljárások száma.

Ausztriának Olaszországból most ötven kísérő nélkül érkezett kiskorút kellene befogadnia. Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter arról beszélt, hogy ugyan nem tartja jónak a menekültek európai elosztásának gondolatát, Ausztriának végre kell hajtania azt.

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elutasította az 50 kiskorú menekült befogadását. A Zöldek pártja pedig a kancellár kezdeményezése ellen foglalt állást. A párt elnöke úgy vélte, hogy a kormány így akarja megnyerni az FPÖ szavazóit.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.