Választás

Megvan Hongkong új kormányzója

A Peking által is támogatott Carrie Lamot választották Hongkong kormányzójává.

2017.03.26 20:30MTI

A híradások szerint Carrie Lam 777 voksot gyűjtött össze a közel 1200 fős választási kollégiumban. Ahhoz, hogy győzzön már az első fordulóban, 600 szavazat is elég lett volna, vagyis nem lesz szükség második fordulóra. Lam lesz a világ egyik pénzügyi és kereskedelmi központjának számító város első női kormányzója.

A választást fokozott biztonsági intézkedések mellett tartották Kína különleges közigazgatási övezetének számító Hongkongban. Öt évre választották meg a végrehajtó hatalom vezetőjét. A titkos szavazást a hongkongi kiállítási- és konferenciaközpontban tartották. A választási kollégium ismert politikusokból, üzletemberekből, tudósokból, vallási és társadalmi vezetőkből állt.

A szavazás idején az épületet körülzárta a rendőrség, a környékbeli utcákat ugyancsak lezárták, tartva attól, hogy demonstrálók érkeznek a helyszínre, hogy követeljék az általános választójog bevezetését, tiltakozva Peking beavatkozása ellen Hongkong “belügyeibe”. Megerősítették a biztonságot a pekingi központi hatalmat képviselő állami intézményeknél is, de a voksolás idején nyugalom volt a város utcáin.

Az 59 éves Carrie Lamot abszolút esélyesnek tartották, ő volt a hivatalban lévő adminisztráció “második embere”. Legfőbb riválisa John Tsang volt pénzügyminiszter volt, és csupán 365 voksot gyűjtött. Holott Tsang népszerűbb volt a honkongiak körében, mégis Lam győzött, mert Peking őt támogatta.

Hongkong hivatalban lévő kormányzója, Leung Csung-jing tavaly decemberben jelentette be, hogy nem kívánja meghosszabbítani mandátumát. Családi és személyes okokra hivatkozott, de elemzők rámutattak arra, hogy Leung nem volt túl népszerű Hongkongban.

Carrie Lam, Hongkong új kormányzója (Fotó: scmp.com)

A szociológus végzettségű Carrie Lam nagy tapasztalatot szerzett a közigazgatásban, 36 éve dolgozik a hongkongi adminisztrációban, és az elmúlt években több fontos tisztséget töltött be: 2007-tól 2012-ig fejlesztési miniszter, majd ezután főminiszter volt. Két gyermeke van, és hithű katolikus. Kormányzói kinevezéséhez Peking jóváhagyása is szükséges, de ez csupán formalitásnak tekinthető, mivel a kínai vezetés eleve őt támogatta.

Július elsején veszi át a kormányzói tisztséget Leungtól – aznap fogják ünnepelni a húszadik évfordulóját annak, hogy Hongong visszakerült Kína fennhatóság alá, és ebből az alkalomból várhatóan odalátogat Hszi Csin-ping kínai elnök.

A hétmillió lakosú, különleges kínai közigazgatási státust élvező városállam az “egy ország, két rendszer” elve alapján egyfajta autonómiát élvez azóta, hogy 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához. Sok hongkonginak azonban nem tetszik, hogy Peking az utóbbi években “rövidebbre fogta a gyeplőt”, és többször megpróbálta növelni befolyását.

A három évvel ezelőtt komoly, “esernyős forradalomnak” elnevezett tiltakozási hullám kezdődött ez ellen, a demokráciapárti tüntetők hetekre megbénították a kikötőváros egyes részeit. A tavalyelőtti szeptemberi parlamenti választásokon több autonómiapárti képviselő is bekerült a hongkongi törvényhozásba, ami arra utalt, hogy az elégedetlenséget nem sikerült orvosolni, csupán a szőnyeg alá söpörni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.