Baleset

Miközben aludt a repülőúton, rárobbant a fejére a fejhallgató

Letépte magáról a készüléket, mire azonban sikerült eloltani, már beleolvadt a repülőgép padlózatába.

2017.03.15 20:35ma.hu

Egy ausztrál nő zenehallgatás közben elaludt a Pekingből Melbourne-be tartó repülőjáraton, amikor hirtelen arra ébredt, hogy felrobbant a fejhallgatója. Bár egyből felocsúdott a robbanás hangjára és azonnal letépte a fejéről a szikrázó, olvadásnak indult fejhallgatót, az a gép padlóján tovább égett és szikrázott, majd beleolvadt a padlószőnyegbe.

Képek: Australian Transport Safety Bureau

A nő arcán koromfoltokat hagyott a robbanás, a keze felhólyagosodott a forró eszköztől. A repülőgép személyzete sem lehetett a helyzet magaslatán, ugyanis egy vödör vizet kell keríteniük, hogy elolthassák az égő fejhallgatót.

Az Ausztrál Utazásbiztonsági Iroda (ATSB) jelentése szerint az út végéig érezni lehetett az égett műanyag és bőrszagot, azonban komolyabb sérülés vagy kár nem keletkezett az utastérben.

A feltételezések szerint a fejhallgató robbanását annak lítiumion-akkumulátora okozta. Ugyanez volt a helyzet az azóta már visszahívott Samsung Galaxy Note 7 okostelefonokkal is, amit már tiltólistára is helyeztek minden repülőgépen. Akárhogy is, jobb vigyázni ezekkel az eszközökkel veszélyes üzemű járműveknél (például repülő), melyek működtetését szigorú előírások szabályozzák.


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.