Terror

Robbanószert tartalmazó csomag a német pénzügyminisztériumban

Elszállították a tartományi bűnügyi hivatal robbanószerkezetek hatástalanítására használt telepére.

2017.03.15 17:43MTI

Robbanószert tartalmazó csomagot találtak szerdán a német szövetségi pénzügyminisztérium berlini székházában.

A berlini rendőrség közleménye szerint a csomagra a minisztériumba érkező postát elosztó helyiségben figyeltek fel. A teret és a szomszédos irodákat kiürítették, majd a csomagot röntgenkészülékkel megvizsgálták, és végül elszállították a tartományi bűnügyi hivatal (LKA) robbanószerkezetek hatástalanítására használt telepére, mert nem tudták megállapítani a tartalmát.

A gyanús küldemény az első vizsgálatok alapján tűzijáték készítéséhez használatos porkeveréket tartalmazott, amely a csomag felnyitásakor súlyos sérüléseket okozhatott volna. A csomagot és az ügy hátterét vizsgálják, a nyomozást az LKA robbanószerrel kapcsolatos ügyekkel foglalkozó osztálya vezeti - áll a közleményben.

A Bild című lap szerint a küldeményt Wolfgang Schäuble pénzügyminiszternek címezték, és rutinszerű ellenőrzésen figyeltek fel rá. A röntgenfelvételek alapján megállapították, hogy gyanús drótokat tartalmaz. A rendőrség minderről a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölt részleteket.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.