Megmérgezték a diktátor féltestvérét

Családja kiirtásával fenyegették Kim Dzsongnam feltételezett gyilkosát

A Kim Dzsongnam meggyilkolása miatt Malajziában őrizetbe vett, majd bizonyítékok híján szabadon engedett észak-koreai férfi azt állította szombaton Pekingben, hogy családja megölésével fenyegették meg a malajziai hatóságok, és az egész ügy hazája lejáratását célozza.

2017.03.04 13:38MTI

A 47 éves Ri Dzsongcsol két hét után szabadult ki Malajziában, mert nem tudták bizonyítani, hogy bűnrészes Kim Dzsongun észak-koreai vezető féltestvérének, Kim Dzsongnamnak a február 13-ai meggyilkolásában a Kuala Lumpur-i repülőtéren.

Útközben hazafelé Pekingben újságíróknak nyilatkozott. Elmondta, hogy a malajziai hatóságok a gyilkosság részleteinek kidolgozásával gyanúsították, és "hamis bizonyítékot" hoztak fel ellene.

Ri Dzsongcsol (Fotó: Reuters)

Közölték vele, hogy tudják, hogy Kuala Lumpurban tartózkodik a felesége és a két gyereke is, és megölik őket, ha nem ismeri be, amivel gyanúsítják. Kilátásba helyezték, hogy ha mindent bevall, akkor "békében élhet Malajziában" - állította. "Ekkor jöttem rá, hogy ez egy csapda, hazám hírnevét akarják rontani" - mondta.

Ri Dzsongcsol annak a nyolc észak-koreai állampolgárnak az egyike, akiknek közük lehetett Kim Dzsongil néhai észak-koreai vezető legidősebb fiának meggyilkolásához. Feltételezések szerint Ri csempészte be a Kim Dzsongnam arcára kent VX idegmérget a délkelet-ázsiai országba, és adta át a gyilkosoknak, egy indonéz és egy vietnami nőnek. A 25 éves jakartai Siti Aishah és a 28 éves vietnami Doan Thi Huong ellen szerdán emeltek vádat a malajziai hatóságok.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.