Szerencsejáték

Mégsem tiltják be a szerencsejátékokat Pozsonyban

Az előzetes várakozásokkal ellentétben, nem hagyta jóvá a pozsonyi önkormányzat képviselőtestülete csütörtökön azt a javaslatot, hogy a város területén teljesen tiltsák be a szerencsejátékokat.

2017.02.16 23:30MTI
hirdetés

Az indítvány a városrészek polgármestereinek indítványára, a lakosság által megtámogatott kezdeményezés alapján került a városatyák elé. A petíciót a megközelítőleg félmilliós Pozsony mintegy százezer lakosa írta alá.

A kötelező érvényű városi rendelet formájában a képviselőtestület elé került indítvány - amelynek elfogadásához kétharmados többségre lett volna szükség - hosszas vita után nem szerezte meg a kellő szavazatszámot. A jelenlévő 41 képviselő közül csupán 24-en támogatták, 12-en nem szavaztak róla, öten pedig tartózkodtak.

Az indítvány sikertelensége meglepetésnek számít, tekintve, hogy a komoly társadalmi támogatottsággal rendelkező beadványt a város főpolgármestere, Ivo Nesrovnal is támogatta, s előzetesen úgy tűnt, a tilalomra a képviselőtestület szükséges többsége is rá fog bólintani.

A javaslat a fogadóirodák kivételével a hazárdjátékok teljes körű tilalmát vezette volna be. Az indítványt előterjesztői azzal indokolták, hogy a szerencsejátékok jelenléte "már túllépte az elviselhetőség határát" a városban.

Pozsonyban csaknem kétszázötven játékterem működik, s a város ebből származó közvetlen adóbevétele évi hárommillió eurót tesz ki.

A kezdeményezés illeszkedett volna a szlovák parlament által tavaly jóváhagyott azon szigorításhoz, amely 2019-től a kocsmákból a játéktermekbe száműzi a játékgépeket, valamint idén januártól megtiltja a hazárdjátékokban való részvételt az állami segélyben részesülőknek, és egyidejűleg lecsökkenti a hazárdjátékok betiltását célzó petíciók támogatási küszöbét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.