Vatikán

Ferenc pápa: a papi pedofília áldozatai az egyház lelkiismeretét terhelik

A papok által elkövetett szexuális visszaélést "abszolút szörnyűségnek, borzalmas bűnnek, Krisztus minden tanításával radikálisan ellentétesnek" nevezte.

2017.02.13 11:05MTI
hirdetés

Az egyháznak szigorúan fel kell lépnie a missziójukat eláruló papokkal, valamint az őket védelmező püspökökkel és bíborosokkal szemben - szögezte le Ferenc pápa egy, a papi pedofíliáról szóló könyv bevezetőjében, amelynek szövegét a La Repubblica című olasz napilap közölte hétfőn.

Ez az első alkalom, hogy egy katolikus egyházfő nevét adja olyan könyvhöz, amely egy pap által elkövetett szexuális erőszak történetét idézi fel.

Ferenc pápa a német Daniel Pittet Megbocsátom, atyám című önéletrajzi művéhez írt bevezetőt. Az egyházfő szerint a könyv megmutatja, hogy "a rossz mennyire át tudja hatni az egyházat szolgálók szívét". "Hogyan tud egy Krisztust és az egyházat szolgáló pap ekkora rosszat tenni? Hogyan tudja életét a gyermekek Istenhez vezetésének szentelni, majd felfalni őket ördögi áldozatban, amely elpusztítja az áldozatot és az egyházat is?" - kérdezte Ferenc pápa.

A papok által elkövetett szexuális visszaélést "abszolút szörnyűségnek, borzalmas bűnnek, Krisztus minden tanításával radikálisan ellentétesnek" nevezte.

Hangsúlyozta, hogy az öngyilkosságba is kergetett áldozatok halála "szívemet és lelkiismeretemet és az egész egyházét terheli". Kiemelte, hogy az egyház köteles "végletes szigorúsággal" fellépni a missziójukat eláruló papokkal, valamint az őket védelmező püspökökkel és bíborosokkal szemben.

Az 57 éves Daniel Pittet nyolc és tizenkét éves kora között szenvedett el erőszakot egy katolikus paptól. 2015-ben találkozott személyesen Ferenc pápával, majd tavaly egykori megerőszakolójával is.

Az ausztráliai kormánybizottság február elején közölte, hogy 1980 és 2015 között több mint négyezer pedofíliaeset történt a helyi katolikus egyházban. A vatikáni Hittani Kongregáció adatait közlő L'Espresso olasz hetilap szerint 2013 és 2015 között 1200 pedofíliaügyben érkezett feljelentés a Vatikánba a világ egyházmegyéiből, majdnem kétszer több, mint például a 2005-2009 közötti időszakban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.