Demonstráció

Egyetemista tüntetők és rendőrök csaptak össze ismét Bolognában

Három hallgatót őrizetbe vettek a Bologna városát megbénító demonstrációk végén.

2017.02.11 10:09MTI

Több órán át tartott az egyetemista tüntetők és a rendőrség újabb összecsapása az olaszországi Bolognában pénteken, ahol a hallgatók egy része napok óta tiltakozik, másik részük viszont a tüntetések végét sürgeti.

Három hallgatót őrizetbe vettek a Bologna városát megbénító demonstrációk végén. A fiatal tüntetők utcafoglalással, ülősztrájkkal, üvegek dobálásával szálltak szembe a rohamrendőrséggel, amely többször is megpróbálta feloszlatni a több száz fős csoportot.

A tüntetést az egyetemi függetlenségét szorgalmazó baloldali hallgatói szervezetek hirdették meg. Csütörtökön elfoglalták a bolognai bölcsészkar könyvtárát az épület bejáratánál tervezett beléptető rendszer ellen tiltakozva. A könyvtárból a rendőrség vonszolta ki a diákokat.

A tüntetők bejelentették, hogy szombat délután folytatják tiltakozó akciójukat, és keddre hallgatói gyűlést hirdettek.

A tanuláshoz való jog hirdetésének semmi köze az erőszakhoz, törvénytelenséghez, megfélemlítéshez - mondta Valeria Fedeli olasz oktatásügyi miniszter.

A tüntetések leállítására aláírásgyűjtés is indult, amelyhez már több mint négyezer hallgató csatlakozott.

A legrégebbi európai egyetemként ismert bolognai oktatási intézmény karaira mintegy nyolcvanezer hallgató jár.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.