Börtöntelep

Ománba érkezett tíz guantánamói fogoly

Az egykor mintegy 800 embert fogva tartó börtöntelepet a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után hozta létre az akkori elnök, George W. Bush kormányzata. Obama 2009-es hivatalba lépésekor még 242-en raboskodtak a táborban.

2017.01.16 10:04MTI

Az ománi külügyminisztérium bejelentette hétfőn, hogy az országba érkezett tíz guantánamói fogoly.

A tárca közleménye szerint az amerikai kormány kérésére döntöttek a rabok befogadásáról, akik ideiglenesen maradnak Ománban – a helyi külügyminisztérium nem nevezte meg a befogadott foglyokat, az amerikai védelmi minisztérium pedig egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást az őrizetesek Ománba szállításáról.

Az Arab-félsziget keleti szélén fekvő Omán tavaly januárban a Kuba szigetén fekvő és az eljárás nélküli fogva tartásokról és kínzásokról elhíresült börtönből tíz jemeni állampolgárt fogadott be, míg 2015 júniusában hat foglyot. Január elején négy jemeni nemzetiségű guantánamói fogoly távozott Szaúd-Arábiába, s akkor elhangzott, hogy a börtöntelepen maradt 55 fogoly közül további 19 szabadulhat még Barack Obama elnökségének utolsó napjaiban.

A leköszönő elnök 2008-as kampányában azt ígérte, hogy bezárja a börtönt. Novemberben azonban kénytelen volt elismerni, hogy ebben a törekvésében kudarcot vallott, ezért megpróbálja elérni legalább azt, hogy mandátuma lejártáig a lehető legalacsonyabbra csökkentsék az ottani foglyok számát. A január 20-án hivatalba lépő Donald Trump azonban nemrég közölte a Twitter közösségi oldalon, hogy véget kell vetni a foglyok kiengedésének. A megválasztott amerikai elnök már korábban azt hangoztatta, hogy a börtönt nem fogja bezárni, mi több, “megtölti rosszfiúkkal”.

Az egykor mintegy 800 embert fogva tartó börtöntelepet a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után hozta létre az akkori elnök, George W. Bush kormányzata. Obama 2009-es hivatalba lépésekor még 242-en raboskodtak a táborban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.