Románia

Megsértette a kollégium házirendjét - kirakták a mínusz 15 fokba

Mínusz 15 fokos hidegben tettek hétfő este az utcára a székelyudvarhelyi Református Diákotthonból egy 16 éves székelykeresztúri diáklányt, aki az igazgató állítása szerint megsértette a kollégium házirendjét.

2017.01.11 16:05MTI

A diáklányt az iskolája igazgatója fogadta be a lakásába, aki a lány apjával együtt feljelentést is tett az ügyben.

Az esetről a Székelyhon portál számolt be szerdán. A portál cikke szerint a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában tanuló lány kiutasításáról Dobai László református lelkipásztor, a kollégium igazgatója döntött, amiért a tanuló még decemberben nem vett részt egy olyan hétvégi programon, amely a kollégium belső szabályzata szerint kötelező. Az igazgatót az sem bírta jobb belátásra, hogy a diáklány betegsége miatt maradt távol a karácsony előtti csendes napról, és ezt orvosi igazolással is bizonyította.

A diáklány elmondta: decemberben is és vasárnap este is - amikor szülei visszahozták a kollégiumba - szóbeli értesítést kapott arról, hogy költöznie kell, de írásos felszólítás hiányában ezt nem tekintették végleges döntésnek. Hétfőn barátnője útján üzente meg az igazgató, hogy azonnal költözzön, különben ő maga teszi ki. Porsche Éva, a művészeti iskola igazgatója a saját lakására szállította az utcára tett lányt.

"Nekem mint az iskola igazgatójának minden diákom fontos. Engem hívott a lány segítségért, amikor megtudta, hogy kirakják, én pedig cselekedtem" - idézte az igazgatót a Székelyhon. Az igazgató hozzátette, kiváló tehetségként ismeri a lányt, nem hinné, hogy bármilyen csínytevést elkövetett volna, ami indokolná a kollégium vezetőjének a drasztikus intézkedését.

A lány csomagjai az utcán (Székelyhon.ro)

Dobai László lelkész, az alapítványi háttérrel működő kollégium igazgatója azt mondta, hogy a diáklánynak december 19-én szűnt meg a diákotthonnal való mindennemű kapcsolata, és csak "emberségből" engedte meg, hogy vasárnap éjszaka még ott aludjon. A lelkész szerint a lánynak hétfőn csak a csomagjaiért kellett visszajönnie, ezt pedig "mínusz húsz fokban is megteheti".

Porsche Éva igazgatónő a Maszol.ro portálnak nyilatkozva elmondta, hogy ügyészségi feljelentést tettek az ügyben a lány édesapjával együtt. "Kiskorú biztonságának, testi épségének veszélyeztetése miatt tettünk feljelentést a bentlakás igazgatója ellen, hiszen anélkül lakoltatta ki a lányt, hogy hivatalos úton értesítette volna a szülőket vagy az iskolának az igazgatóját, ahová jár - részletezte Porsche Éva.

A diáklány édesapja - aki maga is nevelőként dolgozik - úgy nyilatkozott, hogy az igazgatónővel közösen dokumentációt állítanak össze az esetről, amit elküldenek a kollégiumot fenntartó alapítványnak, a szervezet támogatóinak és az Erdélyi Református Egyházkerület püspökségnek is.

Kató Béla püspök a Székelyhonnak nyilatkozva sajnálatosnak nevezte az esetet. Elmondta, a székelyudvarhelyi diákotthon nem tartozik közvetlenül az egyház fennhatósága alá, így nem tudják egyházfegyelmi kérdésként tárgyalni az ügyet.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.